Fotóalbumok

2013. május 27. hűvös reggelén gyülekeztünk Balassagyarmaton, a Polgármesteri Hivatal előtti buszmegállóban, hogy megejtsük szokásos tavaszi honismereti köri túránkat, mely idén az Ipolynyék–Ipolyság–Ipolyszakállos–Esztergom–Visegrád útvonalon haladt. A balassagyarmati határátkelőnél átkelve Szlovákiában, az Ipoly jobb partját követve tettük meg utunk első felét.

Első megállónk Ipolynyéken volt, ahol megkoszorúztuk Esterházy János politikus 2009-ben állított szobrát. Gróf Esterházy János előkelő főnemesi családba született Nyitraújlakon, 1901-ben. Közéleti pályafutását az 1920-as évek közepén kezdte, a magyarok visszaszorítását is magában foglaló „csehszlovákizmus” ellenzőjeként. 1936-ban az akkor alakult Egyesült Magyar Párt ügyeleti elnöke lett, majd 1938-ban megalapította a Szlovenszkói Magyar Pártot. 1942-ben tartózkodott a 68/1942-es alkotmányi törvény megszavazásától, mely a zsidóság kitelepítéséről szólt. Álláspontját így indokolta: Veszélyes útra tért a szlovák kormány akkor, amikor a zsidók kitelepítéséről szóló törvényjavaslatot benyújtotta, mert ezzel elismeri a jogosságát annak, hogy a többség a kisebbséget egyszerűen kiebrudalhatja … Én ellenben mint az itteni magyarság képviselője leszögezem … hogy azért nem szavazok a javaslat mellett, hanem ellene, mert mint magyar és keresztény és mint katolikus a javaslatot istentelennek és embertelennek tartom. 1944-ben zsidók, csehek, szlovákok és lengyelek százainak segített. A szobránál állva meghallgattuk Hrubík Béla polgármester, költő szavait, aki méltatta a politikust, majd túravezetőnk, Kovács Ferenc elszavalta Hrubík Béla Adjátok vissza a hidaimat c. versét.

Második állomásunk Ipolyság volt, ahol a zsinagógában működő modern képzőművészeti galéria tárlatát tekintettük meg és meghallgattuk Pálinkás Tibor, a Honti Múzeum és Simonyi Lajos Galéria igazgatójának tárlatvezetését.

Ipolyszakálloson a Natur Products mézüzemében ínycsiklandó kóstolón vettünk részt, meghallgattuk Mészáros Attilát, a cég munkatársát, aki egyrészt bíztatott minket a természetes mézek és lekvárok fogyasztására, másrészt megmutatta nekünk, hogy üzemük milyen gépsorokkal készíti és csomagolja a termékeket. Az üzemlátogatást követően megvásárolhattuk az előzőleg „letesztelt” termékeket.

Esztergomban a Bazilikát idegenvezetéssel tekintettük meg, s megcsodálhattuk az épületet kívülről és belülről. Sajnos sok sétára nem vállalkozhattunk, mert igencsak hideg volt. Ugyanezen okból az utolsó megállónk Visegrád lett, ahol a temetőben felkerestük Áprily Lajos sírját, és koszorút helyeztünk el rajta. Kovács Ferenc tanár úr mesélt a költőről, verset mondott nekünk, majd lesétáltunk a temetőtől nem messze álló parkocskában álló Áprily-szoborhoz, ahol újabb Áprily-verset hallgathattunk meg. Dunabogdány előtt megálltunk és felsétáltunk az Áprily-völgy első szakaszán, ahol koszorút helyeztünk el a költő emléktáblájánál és megtekintettük Áprily volt lakóházát.

A tervezett szentendrei városnézés a mostoha időjárás miatt elmaradt, a fáradt, de – remélhetően – elégedett kiránduló társaság így is este nyolcra ért haza. Mindenkinek köszönjük a részvételt.

2013. április 23-án, kedden 17 órakor, a  könyvtár kupolatermébe

Zonda Tamás

Kisvizit című könyvének bemutatójára került sor.

A kötetet ismertetette

Szepes Erika irodalomtörténész

Közreműködött

Kovács István színművész, Csábi István előadóművész és a Szerző

Majdán Béla nagyszámú közönség előtt emlékezett meg Róth Józsefről, majd beszélt a húszéves Kertész István Alapítvány létrejöttéről, az alapítvány céljáról, tevékenységéről, a balassagyarmati izraelita temetőről, s a jelenleg folyó munkákról.

Róth József (Deménd, 1913 - Balassagyarmat, 2003) mezőgazdász, agronómus, a Balassagyarmati Zsidó Hitközség elnöke volt. Édesapja Róth Jenő, édesanyja Pick Margit. Családja több generáció óta földbérléssel, terménykereskedéssel foglalkozott a környéken, apai nagyapja Róth Simon (aki az ipolysági zsidó temetőben van eltemetve) Ipolybalogon Huszár Aladár földbirtokát bérelte. Édesapja, Róth Jenő Kistompán (Tupá) született – levéltári források szerint – a szomszédos Felsőszemeréden (Horné Semerovce), katonaként részt vett az I. világháborúban. Később Deménden és Érsekvadkerten gazdálkodott, a Soóky-birtokon, kocsmát és boltot is működtetett, községi képviselő volt. Az anyai nagyszülők Balassagyarmaton, a Kossuth Lajos utcában laktak. 

A gyarmati zsidó elemi elvégzését követően a Balassi Bálint Gimnáziumban tanult, majd Békéscsabán a Magyar Királyi Állami Felső Mezőgazdasági Iskolában, a jelenlegi Harruckern János Közoktatási Intézmény elődjében érettségizett Ezt követően édesapja birtokán kezdett gazdálkodni, meghonosítva a modern mezőgazdasági módszereket, gépesítve a gazdaságot (amerikai traktor, cséplőgép, fejőgép). Érsekvadkerten az elsők között volt automobilja (Lancia márkájú). Több tucat embernek biztosított munkát, megélhetést.

1933-ban a vadkerti zsidó közösség (köztük a Róth család) adakozásából templom épült Réti István építőmester (Réti Zoltán festőművész édesapja) vezetésével. A templom alapkövének letételéről 1933. május 5-én hírt adott a gyarmati Szombati Értesítő című újság is. Pár éve a zsinagógából megmaradt részt kibővítették, s ma a két egység alkotja az Érsekvadkerti Közösségi Házat.

Először 1936. október 5-e és 1937. szeptember 20-a között hívták be katonának. A katonaságnál karpaszományos szakaszvezetői rangban és rajparancsnoki beosztásban, mint lövész katonáskodott. 1938–45 között megszakításokkal, először a gyalogságnál, majd a munkaszolgálatban (MUSZ) 53 hónapig szolgált. 1940-ben még mint „jó hazafi” részt vett Észak-Erdély visszacsatolásában, később azonban megbélyegzett, sárga karszalagos zsidó munkaszolgálatos lett. 1942 februárjában Hevesre hívták be munkaszolgálatra, onnan Kijev–Sosztka és Nyezsin körzetébe került hadműveleti területre. 

1943 júniusában átmenetileg leszerelt, majd 1944 áprilisában Jolsvára hívták be ismét munkaszolgálatra, így menekült meg a gettósítástól és deportálástól, melynek családja áldozatul esett. A Kárpátokban 1944 május 20-án szovjet fogságba esett, Stari Samborba került hadifogolytáborba. Innen súlyos betegen (flekktífusz) tért haza. Hazatérve minden vagyonából kisemmizve, egyedül kezdte újra az életet, családjából végül senki nem tért haza.  Vegyeskereskedést nyitott, gazdálkodással foglalkozott Reich Miksával és Nikolszburger (Nógrádi) Gyulával.

1948-ban nősült, felesége a ságújfalui Goldstein Edit, aki az auschwitzi haláltábor majd a németországi kényszermunka poklát járta meg. Két leányuk született, Ágnes és Valéria.

1949-ben államosították házukat és üzletüket (helyén ma a Bokréta Presszó működik). Ezt követően az érsekvadkerti Erzsébet Malomban dolgozott könyvelőként. Később, a Magyar–Csehszlovák Barátság Mgtsz.-hez hívták, ahol főagronómusként és főállattenyésztőként működött 1973-ig, nyugdíjba vonulásáig. Munkatársai szerény, tisztelettudó, megértő, korrekt, nagyon kedves embernek ismerték, aki a megbízott feladatát pontosan, a szakma szabályai szerint és eredményesen végezte. 1964-ben költözött családjával Balassagyarmatra. 1979-től került az egyre fogyatkozó Balassagyarmati Zsidó Hitközség élére. Nevéhez fűződik a balassagyarmati zsidó temetőben lévő mártíremlékmű felállítása, a Holocaust megemlékezés évenkénti megszervezése. 1992-től a balassagyarmati zsidó hagyományok megőrzésére alakult Kertész István Alapítvány elnöke. 2003-ban hunyt el.

A mintegy kétezer elhurcolt balassagyarmati zsidó személy közül 136-an élték túl a második világháborús „vészkorszakot”, a zsidóság „nagyipari futószalagon” történő embertelen elpusztítását. A helyi túlélők egyike volt Kertész István – eredendő, II. világháború előtt polgári foglalkozását illetően – szobafestő kisiparos, akinek az 1970-es évek elején történt nyugdíjazása idején a balassagyarmati zsidó közösség lélekszáma immáron minimálisra csökkent, sőt 1980-ban az ősei vallását megvalló és azt gyakorló tíz férfi hiányában meg is szűnt.

Ebben a szomorú periódusban Kertész István volt mindenekelőtt az a személy, aki két évtizeden keresztül fölvállalta az évszázados zsidó temető gondozását, a megkopó sírkőfeliratok szövegeinek felújítását, az elszármazottak és hozzátartozóik temetői sírkövek közötti kalauzolását. 1992-ben, kórházba kerülését követően Kertész István úgy határozott, hogy a két évtized alatt adományokból összegyűjtött saját vagyonából egy olyan alapítványt hoz létre, amely fölvállalja a balassagyarmati zsidó örökség ápolását, a temető gondozását, a megmaradt emlékek emlékhellyé alakítását, dokumentáció és publikáció készítését, a közkinccsé tételt.

Az alapítvány nem vallási, hanem kulturális örökségvédelmi céllal működő nonprofit szervezet, tulajdonosa a kuratórium.

Az alapítvány az elmúlt közel két évtized alatt mindent elkövetett az 1993 óta országosan védett műemlék státuszú temető őrzéséért, gondozásáért, a mintegy 3400 sírkő tudományos dokumentációjának elkészítéséért, közkinccsé tételéért. Ezen túlmenően fölvállalta és megvalósította a nagy múltú közösség egykori életének saját állandó kiállítás keretében történő bemutatását, életének kiadvány keretében történő fölelevenítését és egy évtizede folyamatosan végez zsidóságtörténeti ifjúsági- és felnőttoktatást az egykori imaházban.

1994-ben az önkormányzat segítségével elsőként az imaház beázó tetőzetének a helyreállítására került sor, majd 1998-ban az imaház belső felújítását sikerült megvalósítani, ezt a munkát az Önkormányzat mellett a MAZSIHISZ is támogatta. 1999-ben a MAZSIHISZ és Balassagyarmat Önkormányzata megállapodásban rögzítette az alapítvány rendszeres, közös támogatásának alapelveit és financiális hátterét, melyet mind Juhász Péter, mind Lombos István polgármesterek szerződésmódosításokkal 2002-ben megerősítettek, tovább javítva ezzel az alapítvány működési lehetőségeit.

2000-ben Balassagyarmat Város Önkormányzata, a MAZSIHISZ, a MAZSÖK, a Zsidó Világkongresszus Kelet-európai Irodája, az Emanuel Alapítvány és magánszemélyek összefogása révén berendezésre és átadásra került az Ipoly-menti Zsidó Gyűjtemény és Kiállítóterem. Az elmúlt egy évtizedben ebben az intézményben évente több száz általános és középiskolás vesz rész interaktív zsidóságtörténeti órán. Emellett évente szintén több száz felnőtt látogató tekinti meg a kiállítást, a világ minden tájáról. Mindössze tíz esztendő alatt ez a muzeális közgyűjtemény a Palóc Múzeum mellett Balassagyarmat egyik legjelentősebb idegenforgalmi célpontjává vált.

2004-ben az alapítvány kiadásában – és többek között a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alapprogram anyagi támogatásával – A balassagyarmati zsidó közösség emlékezete címmel önálló kötet megjelentetésére került sor.

Több esztendei rendkívül aprólékos történeti dokumentációs munka eredményeként 2010-ben elkészült a balassagyarmati műemlék temető közel 3400 sírkövének egyenkénti fotó és sírkőszöveg dokumentációja, valamint a sírkőkataszter parcellatérképe.

Az alapítvány működésének népszerűsítésére ill. támogatására jótékonysági rendezvényeket szervezett. Számos kulturális rendezvény városi-, megyei-, sőt országos visszhangot váltott ki, helyi és országos média publicitást eredményezve.

Az alapítvány további célja a hitközséggel közösen a Balassagyarmat környéki magyarországi és szlovákiai falvak elhagyatott zsidó temetőinek feltérképezése, lehetőség szerinti rendbehozatala, illetve a határon túli területek lakosságának megismertetése az izraelita emlékekkel.

Forrás: www.balassagyarmatizsidosag.hu

2013. április 9-én, kedden 17 órától költészet napi rendezvényünkön

„Éltem egyszer én, Márai Sándor”

CSÁNYI ZOLTÁN

 előadóművész önálló estjét tekinthették meg

a XX. század egyik legnagyobb magyar írójáról.

A rendezvény Balassagyarmat Város Önkormányzatának támogatásával valósult meg.

Csongrády Béla:  Értékőrző helytörténet

Figyelemre méltó, sőt dicséretes, ha egy község – jelesül Karancslapujtő – oly módon is kíváncsi történetére, hogy sorozatban ad ki a múltját bemutató könyveket. E törekvést példázza a Lapujtői Krónika harmadik száma, amely Az iglói Szontagh és a mádi Papp-Szász nemesi családok élete és kora Lapujtőn címmel jelent meg. Még dicséretesebb, ha egy tanárnő, a salgótarjáni Táncsics közgazdagsági szakközépiskola volt igazgatóhelyettese nyugállományba vonulása után szabadideje, szellemi energiája jó részét helytörténeti kutatásokra áldozza, mint Lőrincz Gézáné teszi. Különösen – mint az általa írt kötet előszavában írja – a nevezetes nógrádiak, a 19. században élt nemesi családok élettörténete, sorsa érdekli.

Praznovszky Mihály Madách és kora a reformkorban című kötetében talált rá szülőfalujához, Lapujtőhöz kötődő Szontagh családra: a reformkori politikus, közhivatalnok Pál Madách Imre baráti köréhez tartozott, Ferenc – aki ügyvéd lett – Lapujtőn élt. Leánya Papp-Szász Lajosné szül. Szontagh Mária jegyzeteket hagyott hátra apja életrajzához. A kézirat másolata megőrződött Lapujtőn és most helyet kapott e kötetben is. Ezt követően Lőrincz Gézáné a Szontagh és a Papp-Szász családok történetét dolgozza fel bemutatván a Szontagh és a Mocsáry család rokoni kapcsolatait is. Mindez annál is érdekesebb, mert a szerző szisztematikus munkával tárja fel a községben híres épület, a Mocsáry-Szontagh-Papp-Szász kastély – amely ma óvoda – históriáját. Az utolsó tulajdonos 1944-ig Papp-Szász Tamás ügyvéd volt, akinek élettörténeti leágazásai még a karancsi kápolnához is kapcsolódnak. Fontos fejezete a könyvnek a Szontagh Ferenc főszolgabíró tiszteletére 2008-ban, a szabadságharc 160. évfordulóján kibontakozott kultusz történéseit rögzíti. Ez a rész bizonyító erejű fotókat is tartalmaz. Lőrincz Gézáné kötetét két Ady-idézet keretezi, dokumentum-melléklet és irodalomjegyzék zárja. Könyve immár, nélkülözhetetlen Karancslapujtő és – a sok utalás révén – a megye helytörténeti irodalmának.

Forrás: Nógrád Megyei Hírlap, 2013, február 16.

Csongrády Béla: Egy védőszent emlékezete

Nem véletlenül került Végh József Nepomuki Szent János tisztelete Nyugat-Nógrádban című kötete impresszumába a következő szöveg a tereskei Lukáchy Ambrus 1795-ben emelt sírkeresztjéről: A kőben tovább marad fenn az élet, mint bennünk. A halálnak bennünk jussa van, de nincs a kőben. Tehát a rövid élet az ősök láncolatát megszakíthatja, a testet, amely volt, a márvány túléli. Ez az idézet ugyanis találó mottója annak a könyvnek, amely azt kívánja igazolni, hogy – mint Európa számos térségében – Nógrád megye nyugati részén is sok helyütt maradt fenn kőbe vésett formában Nepomuki Szent János emlékjele.

Európa szerte, de különösen Közép-Európában hidakon illetve hidak mellett sok helyütt látható Nepomuki Szent János – leginkább barokk kiképzésű szobra. Így a híres prágai Károly-hídnak is ékessége, mintegy turisztikai látványossága. Végh József dolgozata első részében azt igyekszik tisztázni, hogy ki is volt valójában, akit ilyen kultikus tisztelet övez, és milyen legendák kötődnek személyéhez. Wolfflin (más forrás szerint Wölflein) János a dél-csehországi Pomuk (ma Napomuk) helységben született 1350-ben. Bölcseleti, teológiai és egyházjogi tanulmányokat végzett, s mint a prágai udvar kanonoka áldozópapként illetve hitszónokként lett híressé. Ő volt a gyóntatója IV. Vencel király feleségének is. A legenda szerint a király rá akarta venni felesége gyónásának elárulására, mivel azonban semmi módon nem érte el célját, a papot a Moldvába ölette. A nagy tekintélyű egyházfit XIII. Benedek pápa által 1729-ben avatták szentté. A gyónási titok mártírja a folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok, halászok védőszentje. Végh József – egyebek mellett – azt is leírja, hogy Adame László 18. századi magyar költő olyannyira tisztelője volt Nepomuki Szent Jánosnak, hogy négy verset is írt hozzá, s a VII. Oh Szent János! Te bizonyos... címűt közli is tanulmányában.

A könyv – címe szerinti – törzsanyaga a következő nyugat-nógrádi települések Nepomuki Szent János emlékeit mutatja be: Alsópetény, Balassagyarmat, Berkenye, Drégelypalánk, Érsekvadkert, Hont, Keszeg, Nagyoroszi, Nézsa, Nógrád, Nógrádsáp, Nőtincs, Patak, Rétság, Romhány, Szátok, Szendehely, Tereske és Tolmács. Mindenütt a nagyon tisztelt, féltve őrzött látnivaló között tartják számon e műkincseket, amelyek több helyütt megújulva hirdetik a hagyomány erejét. E magállapítás realitását bő terjedelmű, nagyon szép, színes képmelléklet is igazolja. Ritkaságszámba megy, hogy a mintegy negyven oldalnyi tanulmányt azon nyomban angol, német és szlovák változatú szöveg követi. Egyébként is dicséretes a Gödöllői Innovációs Központ Kft. által kiadott könyv formai megjelenítése, amelyet a kemény kötés látványosan is igazol. A címlap és az illusztráció Végh Borbála Karolina – a szerző leánya – nevéhez fűződik. Az előszót Tóth Ferenc rétsági plébános írta.

A „Nepomuki Szent János tisztelete Nyugat-Nógrádban című kötet egy újabb jelentős adalékkal gyarapítja Végh József diósjenői helytörténész, művelődéskutató, a rétsági művelődési ház igazgatója, lapunk külső munkatársa, a Magyar Kultúra Lovagja egyébiránt is figyelemre méltóan gazdag munkásságát.

Megjelent a Nógrád Megyei Hírlap 2013. január 12-i számában.

Jiří Šotola: Szent a hídon (részlet)

Nepomuki Szent Jánosnak szép szobra volt nálunk. Az alvégen, a malomgát és a községi körtefa között. Nem valami művészi munka. Nincs sem redőkbe omló köpenye, sem égfelé fordított prófétaarca, bizonyára csak valami ügyesebb kőfaragó készítette. Igen, vagy a kő volt túlságosan kemény, vagy a kőfaragómester kevésbé jártas az ilyen fennkölt mívelkedésben. No és drótabroncs is volt Szent János feje fölött, s az abroncson öt fénylő csillag. Ez már nincs meg. Talán megette a drótot a rozsda, és a cicoma lehullott. De lehet, hogy valaki leverte. Mindegy. A szobor a csillagok nélkül is szép.

Tavaszidőn a lányok virágot szórtak a lába elé, és elsuttogták neki titkaikat. Rebesgették, hogy Szent János a szerelmesek oltalmazója. Meg hogy a szerelmesek édes titkainak őrzője. Az anyókák pedig mindenféle görcsök, ótvarok és melltáji nyavalyák ellen kérték a szobor segítségét. Olykor vittek neki egy tál búzát vagy almát, körtét. De inkább csak titokban. Nem tudom, illő-e egy szentet olyan kéréssel zaklatni, hogy ótvart gyógyítson. Avagy búzát szórni elébe. Azt hiszem, nem volt ez egészen istenes dolog, és nem mindenben egyezett a liturgiával.

Hiszen dohogott is miatta a plébános úr. De azért az anyókák meg a lányok, ha bajba jutottak, csak jártak tovább a szoborhoz a körtével meg az édes titokkal...