Fotóalbumok

Majdán Béla nagyszámú közönség előtt emlékezett meg Róth Józsefről, majd beszélt a húszéves Kertész István Alapítvány létrejöttéről, az alapítvány céljáról, tevékenységéről, a balassagyarmati izraelita temetőről, s a jelenleg folyó munkákról.

Róth József (Deménd, 1913 - Balassagyarmat, 2003) mezőgazdász, agronómus, a Balassagyarmati Zsidó Hitközség elnöke volt. Édesapja Róth Jenő, édesanyja Pick Margit. Családja több generáció óta földbérléssel, terménykereskedéssel foglalkozott a környéken, apai nagyapja Róth Simon (aki az ipolysági zsidó temetőben van eltemetve) Ipolybalogon Huszár Aladár földbirtokát bérelte. Édesapja, Róth Jenő Kistompán (Tupá) született – levéltári források szerint – a szomszédos Felsőszemeréden (Horné Semerovce), katonaként részt vett az I. világháborúban. Később Deménden és Érsekvadkerten gazdálkodott, a Soóky-birtokon, kocsmát és boltot is működtetett, községi képviselő volt. Az anyai nagyszülők Balassagyarmaton, a Kossuth Lajos utcában laktak. 

A gyarmati zsidó elemi elvégzését követően a Balassi Bálint Gimnáziumban tanult, majd Békéscsabán a Magyar Királyi Állami Felső Mezőgazdasági Iskolában, a jelenlegi Harruckern János Közoktatási Intézmény elődjében érettségizett Ezt követően édesapja birtokán kezdett gazdálkodni, meghonosítva a modern mezőgazdasági módszereket, gépesítve a gazdaságot (amerikai traktor, cséplőgép, fejőgép). Érsekvadkerten az elsők között volt automobilja (Lancia márkájú). Több tucat embernek biztosított munkát, megélhetést.

1933-ban a vadkerti zsidó közösség (köztük a Róth család) adakozásából templom épült Réti István építőmester (Réti Zoltán festőművész édesapja) vezetésével. A templom alapkövének letételéről 1933. május 5-én hírt adott a gyarmati Szombati Értesítő című újság is. Pár éve a zsinagógából megmaradt részt kibővítették, s ma a két egység alkotja az Érsekvadkerti Közösségi Házat.

Először 1936. október 5-e és 1937. szeptember 20-a között hívták be katonának. A katonaságnál karpaszományos szakaszvezetői rangban és rajparancsnoki beosztásban, mint lövész katonáskodott. 1938–45 között megszakításokkal, először a gyalogságnál, majd a munkaszolgálatban (MUSZ) 53 hónapig szolgált. 1940-ben még mint „jó hazafi” részt vett Észak-Erdély visszacsatolásában, később azonban megbélyegzett, sárga karszalagos zsidó munkaszolgálatos lett. 1942 februárjában Hevesre hívták be munkaszolgálatra, onnan Kijev–Sosztka és Nyezsin körzetébe került hadműveleti területre. 

1943 júniusában átmenetileg leszerelt, majd 1944 áprilisában Jolsvára hívták be ismét munkaszolgálatra, így menekült meg a gettósítástól és deportálástól, melynek családja áldozatul esett. A Kárpátokban 1944 május 20-án szovjet fogságba esett, Stari Samborba került hadifogolytáborba. Innen súlyos betegen (flekktífusz) tért haza. Hazatérve minden vagyonából kisemmizve, egyedül kezdte újra az életet, családjából végül senki nem tért haza.  Vegyeskereskedést nyitott, gazdálkodással foglalkozott Reich Miksával és Nikolszburger (Nógrádi) Gyulával.

1948-ban nősült, felesége a ságújfalui Goldstein Edit, aki az auschwitzi haláltábor majd a németországi kényszermunka poklát járta meg. Két leányuk született, Ágnes és Valéria.

1949-ben államosították házukat és üzletüket (helyén ma a Bokréta Presszó működik). Ezt követően az érsekvadkerti Erzsébet Malomban dolgozott könyvelőként. Később, a Magyar–Csehszlovák Barátság Mgtsz.-hez hívták, ahol főagronómusként és főállattenyésztőként működött 1973-ig, nyugdíjba vonulásáig. Munkatársai szerény, tisztelettudó, megértő, korrekt, nagyon kedves embernek ismerték, aki a megbízott feladatát pontosan, a szakma szabályai szerint és eredményesen végezte. 1964-ben költözött családjával Balassagyarmatra. 1979-től került az egyre fogyatkozó Balassagyarmati Zsidó Hitközség élére. Nevéhez fűződik a balassagyarmati zsidó temetőben lévő mártíremlékmű felállítása, a Holocaust megemlékezés évenkénti megszervezése. 1992-től a balassagyarmati zsidó hagyományok megőrzésére alakult Kertész István Alapítvány elnöke. 2003-ban hunyt el.

A mintegy kétezer elhurcolt balassagyarmati zsidó személy közül 136-an élték túl a második világháborús „vészkorszakot”, a zsidóság „nagyipari futószalagon” történő embertelen elpusztítását. A helyi túlélők egyike volt Kertész István – eredendő, II. világháború előtt polgári foglalkozását illetően – szobafestő kisiparos, akinek az 1970-es évek elején történt nyugdíjazása idején a balassagyarmati zsidó közösség lélekszáma immáron minimálisra csökkent, sőt 1980-ban az ősei vallását megvalló és azt gyakorló tíz férfi hiányában meg is szűnt.

Ebben a szomorú periódusban Kertész István volt mindenekelőtt az a személy, aki két évtizeden keresztül fölvállalta az évszázados zsidó temető gondozását, a megkopó sírkőfeliratok szövegeinek felújítását, az elszármazottak és hozzátartozóik temetői sírkövek közötti kalauzolását. 1992-ben, kórházba kerülését követően Kertész István úgy határozott, hogy a két évtized alatt adományokból összegyűjtött saját vagyonából egy olyan alapítványt hoz létre, amely fölvállalja a balassagyarmati zsidó örökség ápolását, a temető gondozását, a megmaradt emlékek emlékhellyé alakítását, dokumentáció és publikáció készítését, a közkinccsé tételt.

Az alapítvány nem vallási, hanem kulturális örökségvédelmi céllal működő nonprofit szervezet, tulajdonosa a kuratórium.

Az alapítvány az elmúlt közel két évtized alatt mindent elkövetett az 1993 óta országosan védett műemlék státuszú temető őrzéséért, gondozásáért, a mintegy 3400 sírkő tudományos dokumentációjának elkészítéséért, közkinccsé tételéért. Ezen túlmenően fölvállalta és megvalósította a nagy múltú közösség egykori életének saját állandó kiállítás keretében történő bemutatását, életének kiadvány keretében történő fölelevenítését és egy évtizede folyamatosan végez zsidóságtörténeti ifjúsági- és felnőttoktatást az egykori imaházban.

1994-ben az önkormányzat segítségével elsőként az imaház beázó tetőzetének a helyreállítására került sor, majd 1998-ban az imaház belső felújítását sikerült megvalósítani, ezt a munkát az Önkormányzat mellett a MAZSIHISZ is támogatta. 1999-ben a MAZSIHISZ és Balassagyarmat Önkormányzata megállapodásban rögzítette az alapítvány rendszeres, közös támogatásának alapelveit és financiális hátterét, melyet mind Juhász Péter, mind Lombos István polgármesterek szerződésmódosításokkal 2002-ben megerősítettek, tovább javítva ezzel az alapítvány működési lehetőségeit.

2000-ben Balassagyarmat Város Önkormányzata, a MAZSIHISZ, a MAZSÖK, a Zsidó Világkongresszus Kelet-európai Irodája, az Emanuel Alapítvány és magánszemélyek összefogása révén berendezésre és átadásra került az Ipoly-menti Zsidó Gyűjtemény és Kiállítóterem. Az elmúlt egy évtizedben ebben az intézményben évente több száz általános és középiskolás vesz rész interaktív zsidóságtörténeti órán. Emellett évente szintén több száz felnőtt látogató tekinti meg a kiállítást, a világ minden tájáról. Mindössze tíz esztendő alatt ez a muzeális közgyűjtemény a Palóc Múzeum mellett Balassagyarmat egyik legjelentősebb idegenforgalmi célpontjává vált.

2004-ben az alapítvány kiadásában – és többek között a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alapprogram anyagi támogatásával – A balassagyarmati zsidó közösség emlékezete címmel önálló kötet megjelentetésére került sor.

Több esztendei rendkívül aprólékos történeti dokumentációs munka eredményeként 2010-ben elkészült a balassagyarmati műemlék temető közel 3400 sírkövének egyenkénti fotó és sírkőszöveg dokumentációja, valamint a sírkőkataszter parcellatérképe.

Az alapítvány működésének népszerűsítésére ill. támogatására jótékonysági rendezvényeket szervezett. Számos kulturális rendezvény városi-, megyei-, sőt országos visszhangot váltott ki, helyi és országos média publicitást eredményezve.

Az alapítvány további célja a hitközséggel közösen a Balassagyarmat környéki magyarországi és szlovákiai falvak elhagyatott zsidó temetőinek feltérképezése, lehetőség szerinti rendbehozatala, illetve a határon túli területek lakosságának megismertetése az izraelita emlékekkel.

Forrás: www.balassagyarmatizsidosag.hu

2013. április 9-én, kedden 17 órától költészet napi rendezvényünkön

„Éltem egyszer én, Márai Sándor”

CSÁNYI ZOLTÁN

 előadóművész önálló estjét tekinthették meg

a XX. század egyik legnagyobb magyar írójáról.

A rendezvény Balassagyarmat Város Önkormányzatának támogatásával valósult meg.

Csongrády Béla:  Értékőrző helytörténet

Figyelemre méltó, sőt dicséretes, ha egy község – jelesül Karancslapujtő – oly módon is kíváncsi történetére, hogy sorozatban ad ki a múltját bemutató könyveket. E törekvést példázza a Lapujtői Krónika harmadik száma, amely Az iglói Szontagh és a mádi Papp-Szász nemesi családok élete és kora Lapujtőn címmel jelent meg. Még dicséretesebb, ha egy tanárnő, a salgótarjáni Táncsics közgazdagsági szakközépiskola volt igazgatóhelyettese nyugállományba vonulása után szabadideje, szellemi energiája jó részét helytörténeti kutatásokra áldozza, mint Lőrincz Gézáné teszi. Különösen – mint az általa írt kötet előszavában írja – a nevezetes nógrádiak, a 19. században élt nemesi családok élettörténete, sorsa érdekli.

Praznovszky Mihály Madách és kora a reformkorban című kötetében talált rá szülőfalujához, Lapujtőhöz kötődő Szontagh családra: a reformkori politikus, közhivatalnok Pál Madách Imre baráti köréhez tartozott, Ferenc – aki ügyvéd lett – Lapujtőn élt. Leánya Papp-Szász Lajosné szül. Szontagh Mária jegyzeteket hagyott hátra apja életrajzához. A kézirat másolata megőrződött Lapujtőn és most helyet kapott e kötetben is. Ezt követően Lőrincz Gézáné a Szontagh és a Papp-Szász családok történetét dolgozza fel bemutatván a Szontagh és a Mocsáry család rokoni kapcsolatait is. Mindez annál is érdekesebb, mert a szerző szisztematikus munkával tárja fel a községben híres épület, a Mocsáry-Szontagh-Papp-Szász kastély – amely ma óvoda – históriáját. Az utolsó tulajdonos 1944-ig Papp-Szász Tamás ügyvéd volt, akinek élettörténeti leágazásai még a karancsi kápolnához is kapcsolódnak. Fontos fejezete a könyvnek a Szontagh Ferenc főszolgabíró tiszteletére 2008-ban, a szabadságharc 160. évfordulóján kibontakozott kultusz történéseit rögzíti. Ez a rész bizonyító erejű fotókat is tartalmaz. Lőrincz Gézáné kötetét két Ady-idézet keretezi, dokumentum-melléklet és irodalomjegyzék zárja. Könyve immár, nélkülözhetetlen Karancslapujtő és – a sok utalás révén – a megye helytörténeti irodalmának.

Forrás: Nógrád Megyei Hírlap, 2013, február 16.

Csongrády Béla: Egy védőszent emlékezete

Nem véletlenül került Végh József Nepomuki Szent János tisztelete Nyugat-Nógrádban című kötete impresszumába a következő szöveg a tereskei Lukáchy Ambrus 1795-ben emelt sírkeresztjéről: A kőben tovább marad fenn az élet, mint bennünk. A halálnak bennünk jussa van, de nincs a kőben. Tehát a rövid élet az ősök láncolatát megszakíthatja, a testet, amely volt, a márvány túléli. Ez az idézet ugyanis találó mottója annak a könyvnek, amely azt kívánja igazolni, hogy – mint Európa számos térségében – Nógrád megye nyugati részén is sok helyütt maradt fenn kőbe vésett formában Nepomuki Szent János emlékjele.

Európa szerte, de különösen Közép-Európában hidakon illetve hidak mellett sok helyütt látható Nepomuki Szent János – leginkább barokk kiképzésű szobra. Így a híres prágai Károly-hídnak is ékessége, mintegy turisztikai látványossága. Végh József dolgozata első részében azt igyekszik tisztázni, hogy ki is volt valójában, akit ilyen kultikus tisztelet övez, és milyen legendák kötődnek személyéhez. Wolfflin (más forrás szerint Wölflein) János a dél-csehországi Pomuk (ma Napomuk) helységben született 1350-ben. Bölcseleti, teológiai és egyházjogi tanulmányokat végzett, s mint a prágai udvar kanonoka áldozópapként illetve hitszónokként lett híressé. Ő volt a gyóntatója IV. Vencel király feleségének is. A legenda szerint a király rá akarta venni felesége gyónásának elárulására, mivel azonban semmi módon nem érte el célját, a papot a Moldvába ölette. A nagy tekintélyű egyházfit XIII. Benedek pápa által 1729-ben avatták szentté. A gyónási titok mártírja a folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok, halászok védőszentje. Végh József – egyebek mellett – azt is leírja, hogy Adame László 18. századi magyar költő olyannyira tisztelője volt Nepomuki Szent Jánosnak, hogy négy verset is írt hozzá, s a VII. Oh Szent János! Te bizonyos... címűt közli is tanulmányában.

A könyv – címe szerinti – törzsanyaga a következő nyugat-nógrádi települések Nepomuki Szent János emlékeit mutatja be: Alsópetény, Balassagyarmat, Berkenye, Drégelypalánk, Érsekvadkert, Hont, Keszeg, Nagyoroszi, Nézsa, Nógrád, Nógrádsáp, Nőtincs, Patak, Rétság, Romhány, Szátok, Szendehely, Tereske és Tolmács. Mindenütt a nagyon tisztelt, féltve őrzött látnivaló között tartják számon e műkincseket, amelyek több helyütt megújulva hirdetik a hagyomány erejét. E magállapítás realitását bő terjedelmű, nagyon szép, színes képmelléklet is igazolja. Ritkaságszámba megy, hogy a mintegy negyven oldalnyi tanulmányt azon nyomban angol, német és szlovák változatú szöveg követi. Egyébként is dicséretes a Gödöllői Innovációs Központ Kft. által kiadott könyv formai megjelenítése, amelyet a kemény kötés látványosan is igazol. A címlap és az illusztráció Végh Borbála Karolina – a szerző leánya – nevéhez fűződik. Az előszót Tóth Ferenc rétsági plébános írta.

A „Nepomuki Szent János tisztelete Nyugat-Nógrádban című kötet egy újabb jelentős adalékkal gyarapítja Végh József diósjenői helytörténész, művelődéskutató, a rétsági művelődési ház igazgatója, lapunk külső munkatársa, a Magyar Kultúra Lovagja egyébiránt is figyelemre méltóan gazdag munkásságát.

Megjelent a Nógrád Megyei Hírlap 2013. január 12-i számában.

Jiří Šotola: Szent a hídon (részlet)

Nepomuki Szent Jánosnak szép szobra volt nálunk. Az alvégen, a malomgát és a községi körtefa között. Nem valami művészi munka. Nincs sem redőkbe omló köpenye, sem égfelé fordított prófétaarca, bizonyára csak valami ügyesebb kőfaragó készítette. Igen, vagy a kő volt túlságosan kemény, vagy a kőfaragómester kevésbé jártas az ilyen fennkölt mívelkedésben. No és drótabroncs is volt Szent János feje fölött, s az abroncson öt fénylő csillag. Ez már nincs meg. Talán megette a drótot a rozsda, és a cicoma lehullott. De lehet, hogy valaki leverte. Mindegy. A szobor a csillagok nélkül is szép.

Tavaszidőn a lányok virágot szórtak a lába elé, és elsuttogták neki titkaikat. Rebesgették, hogy Szent János a szerelmesek oltalmazója. Meg hogy a szerelmesek édes titkainak őrzője. Az anyókák pedig mindenféle görcsök, ótvarok és melltáji nyavalyák ellen kérték a szobor segítségét. Olykor vittek neki egy tál búzát vagy almát, körtét. De inkább csak titokban. Nem tudom, illő-e egy szentet olyan kéréssel zaklatni, hogy ótvart gyógyítson. Avagy búzát szórni elébe. Azt hiszem, nem volt ez egészen istenes dolog, és nem mindenben egyezett a liturgiával.

Hiszen dohogott is miatta a plébános úr. De azért az anyókák meg a lányok, ha bajba jutottak, csak jártak tovább a szoborhoz a körtével meg az édes titokkal...

2013. január 29-én, városunk ünnepnapján lezajlott az ősz óta tartó Balassagyarmati panteon vetélkedő-sorozat utolsó fordulója. A döntőbe hat csapat jutott be. Előzetes feladatuk volt egy "Mit jelent nekem a Civitas Fortissima" c. kisfilm elkészítése. Technikai feltételeket nem adtunk meg, a lényeg az ötletesség, kreativitás volt. Ezt a feladatot minden csapat ügyesen megoldotta, több csapat az előző években megszokott előzetes feladat, a szónoklat elemeit is beledolgozta a kisfilmbe, más csapatok Power Pointos vetítést készítettek. 

A döntő elején közösen megnéztük a kisfilmeket, hogy mindenki lássa, milyen ötletei voltak a többieknek.  Ez után következett egy keresztrejtvény, amikor a csapatok lexikális tudására voltunk kíváncsiak, arra, hogy mennyire ismerik az 1919. január 29-i eseményekben részt vevőket, s mennyit jegyeztek meg a felkészítő előadások anyagából.

Ez után Vas Ágnes, a zsűri elnöke mondott pár értékelő szót a kisfilmekhez, és ő is csak dicsérni tudta a csapatok munkáit.

Harmadik, utolsó feladatként egy, a történelmi helyzetet leíró hiányos szöveget kellett a diákoknak megadott kifejezésekkel kiegészíteni, ez szinte minden csapatnak hiánytalanul sikerült, bizonyítva ezzel felkészültségüket és jó szövegértésüket.

A helyezések sorrendjének kialakulása után Vas Ágnes, a zsűri elnöke gratulált a csapatoknak, maj átadta az emléklapokat és a jutalomkönyveket.

Nógrád Megye Önkormányzata, Balassagyarmat Város Önkormányzata

és a Madách Imre Városi Könyvtár

2013. január 25-én, pénteken tartotta Balassagyarmaton 

a megyei Madách-ünnepséget

Program

14.00 Koszorút helyeztek el a Köztársaság téri Madách-szobornál. Verset mondott:

Hrubiák Laura gimnáziumi tanuló

15.00 Benkő Cs. Gyula festőművész kiállítását Telek Zoltán művésztanár nyiotta meg a könyvtár galériáján.

Közreműködtek:

Ember Dániel – fuvola és Tomisné Cselényi Noémi – gitár

Madách-ünnepség

16.00

A megjelenteket üdvözölte és a 2013. évi Madách-díjakat átadta

Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke

Köszöntőt mondott: Őze Áron, a Pesti Magyar Színház igazgatója

Kitüntetettek:

Fürjesi Csaba festőművész és Mikszáth Kálmán Társaság

A méltatásokat elmondták:  Shah Gabriella művészettörténész és Ember Csaba igazgató

A Horváth Endre művészeti díjat Benkő Cs. Gyula festőművész részére Medvácz Lajos, Balassagyarmat polgármestere nyújtottaát. A méltatást elmondta Zolnyánszki Zsolt.

Közreműködtek:

Kőszegi Ákos, Jászai Mari-díjas színművész

Ember Péter, Emberné Rédei Renáta és Pálmai Krisztián

A műsort  vezette: Kosztrihán Karolina

"Mindennap jönnek hozzám diákok ... tőlem akarják megtudni, hogy s mint ment az a csikorgó téli éjszakai csehkiverés a városból, és mi volt a szerepük ebben a diákoknak. Nézd, kisöcsém, nem mese volt az, nem is mesélek én arról semmit ... Azt jegyezzétek meg ti, fiatalok, ha mi akkor föl nem kelünk a csehek ellen, úgy járunk, mint az ipolyságiak. Ipolyság, szintén az Ipoly innenső partján, olyanféle város, mint Gyarmat, Hont megye székhelye, nos, az ottaniak sem rosszabb magyarok mint mi, csak nem ébredtek rá, hogy ki kell ebrudalni a betolakodókat, így mozdulatlanságukban átnyúltak értük az Ipolyon, bekebelezte őket Trianonban a cseh állam. Minket nem lehetett, vérünk hullatásával biztosítottuk megunkat ellene. Ezt jegyezzétek meg!"

(Papócsi Ferenc egykori polgári iskolai diák visszaemlékezése Abonyi (Kroffinger) Fülöppel való találkozásáról. In: Gere József: A szárnyaskerék katonái. p.143)

A könyvtár kupolatermében 2012. december 19-én,

Gegő Julianus ferences testvér tartott előadást 

A karácsony üzenete a mai ember számára címmel.

Balassagyarmat gazdag irodalmi hagyományokkal rendelkezik. A költő, Balassi Bálint földesura volt a török korban; majd később itt töltötte élete rövidebb-hosszabb időszakát Bérczy Károly, Madách Imre, Mikszáth Kálmán, Komjáthy Jenő, Szabó Lőrinc, Jobbágy Károly. 1979 óta itt működik a Komjáthy Jenő Irodalmi és Művészeti Társaság. Közülük most csak Ádám Tamás, Csikász István, Radnai Ketykó István, Romhányi Gyula, Zonda Tamás és a József Attila-díjas Jobbágy Károly nevét említve hihető, hogy városunk szellemi kisugárzása évszázadok óta kedves az irodalom értői és művelői számára.

A Madách Imre Városi Könyvtár évtizedek óta műhelyt teremt a Komjáthy-társaságnak; itt jelentetik meg – volt olyan időszak, amikor évi rendszerességgel – antológiájukat, a Röpke Íveket.

A „nagy” alkotók köre mellett izgalmas kérdés, hogyan is állunk az utánpótlással? Az új évezredben megindítottuk a Balassagyarmati Honismereti Híradó című évkönyvünk ifjúsági sorozatát, mely középiskolások írásait mutatta be. Ez a sorozat az első évtized közepén abbamaradt. Most megújult bizalommal, Balassagyarmat Város Önkormányzata Oktatási, Ifjúsági, Sport és Művelődési Bizottsága támogatásával, a Balassagyarmati Honismereti Körrel közösen irodalmi pályázatot írtunk ki 14–20 éves fiataloknak. A pályázatra beérkezett munkákat adjuk az olvasók kezébe, fogadják szeretettel. Ezek az első lépéseik. Müller Péter sorait idézve: Az első lépés a legfontosabb lépés. Nemcsak azért, mert kijelöli az útirányt, hanem mert abban már – mint magban a növény – minden benne van.