Fotóalbumok
Hegedüs Ábel, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kutatója két év után újra bepillantást engedett vendégeinknek a térképek, a térképészet világába. Mesélt nekünk Mikoviny Sámuelről, az 1698-ban a Nógrád megyei Ábelfalván született mérnökről, a selmecbányai bányatisztképző iskola tanáráról, akinek 1739-ben az elkészült megyetérképek és felmérések segítségével állította össze a Dunán inneni kerület topográfiai térképét, melyet az akkoriban terjedő pestisjárvány elleni védekezés megszervezésében kívántak felhasználni. A több példányban fennmaradt térkép egyes darabajai szemléltetik a fertőzött helyeket, a vesztegzár vonalát és az átjárókat. A reprint térképet vendégeink közelről megszemlélhették.
Előadónk ezután bemutatta Nógrád megye térképeit, majd végezetül mesélt nemrég elkészült munkájáról, amellyel a 2013-as Szép Magyar Pályázaton dicséretet érdemelt ki.
A II. magyar hadsereg 1942. augusztus végéig foglalta el a mintegy 200 km hosszú védelmi vonalát a Don nyugati partján. A HM Hadtörténeti Intézet Térképtárában fellelhetőek a Magyar Királyi Honvéd Térképészeti Intézet által a katonai topográfiai térképhez készített munkarészei. A légifénykép-felvételek kiértékelése után 1 : 50 000 méretarányú térképeket szerkesztettek. Ezeket valószínűleg már nem adták ki. A nevezett térkép ezek egy szelvényének mintafeldolgozása és fakszimile kiadása. A fakszimile kiadás kiváló kordokumentum, ezért érdemel elismerést ez a különleges munka.
Köszönjük Hegedüs Ábelnek az érdekes előadást!
Szabó József 1902-ben született a dunántúli kisfaluban, Alsómesteriben, paraszti családban. Bátyja és édesapja is falusi bíró volt, Józsefetpedig értelmiségi pályára szánták, ezért taníttatták. Előbb a soproni líceumot, majd a teológiai fakultást végezte el 1926-ban. Lelkészi működését Győrben kezdte meg segédlelkészként, majd vallástanítóként. A teológia tudománya mindennél jobban foglalkoztatta az ifjú pásztort. Érdeklődése tiszteletet parancsolt a győri gyülekezet vezetőiben, így rövid időn belül püspöki segédlelkészi kinevezést kapott. Közben külföldi tanulmányok alkalmával önfejlesztő módon bővítette egyházi és idegennyelv-ismeretét. Korai életszakaszából is jól kirajzolódik szellemet és lelket nemesítő igyekezete, s az a különös képessége, amely élete során mindvégig megmaradt: az egyszerű parasztemberek és szegények iránti figyelmesség, párosulva nagyfokú szociális érzékenységgel. Dr. Szabó József kiváló hitszónok volt, kimagaslóan művelt kommunikációs képességekkel bírt, melynek nyomán az egyházi sajtó kiemelkedő egyéniségévé vált. Talán éppen ezért fordult figyelme a népi írók és Ady Endre művészete irányába, valamint ezért vállalt szerkesztői feladatokat a Harangszó című evangélikus naptárban, amelyben 1944-ig jelentős szerepet kaptak a népi írók és költők.
Balassagyarmatra 1948-ban került, abban az évben, amikor a Dunán-inneni Evangélikus Egyházkerület püspökévé is választották.
Egyházkormányzói feladatai mellett lelkes Madách-kutató volt. Komoly irodalomtörténeti, tudományos munkát végzett, létrehozta az ország legnagyobb Madách-gyűjteményét, amely nyolcezer darabból állt. Csodálatra méltó kapcsolatteremtő képességével szinte az egész világra kiterjesztette Madách művének kutatását, munkásságának népszerűsítését. Erről a tevékenységéről Versényi György gimnáziumigazgató egy alkalommal méltatásában így vallott: "egyaránt segítséget kapott tőle dolgozata elkészítéséhez a kisdiák, a legnagyobb tudós". A nevezetes Madách-évfordulók alkalmával Balassagyarmat a kulturális élet középpontjába került Szabó püspök úr ismeretközlő újságcikkein, rádióriportjain keresztül. Dr. Szabó József Balassagyarmatra kerülésének időpontja egybeesett az akkori, hazai és közép-kelet-európai politikai elit által képviselt egyházüldözési időszakkal, ezért személye sok mellőzésnek volt kitéve. 1952-ben püspökként már nem tevékenykedhetett, azonban a balassagyarmati gyülekezet vezetőjeként a szószék továbbra is megmaradt számára, ahonnan nap-nap után, lutherien veretes, szépen megformált prédikációiban találtak el szavai a szívekhez.
1973 nyarán, huszonöt év lelki szolgálatot és hosszas tudományos munkát követően kellett elhagynia szeretett városát a Madách-gyűjteménnyel együtt, amely a Balassagyarmat vezetőire nehezedő kultúrpolitikai nyomás okán nem kaphatott méltó helyet nálunk. Ekkor Szabó József visszatért arra a helyre, ahol pályája elindult: újra Győr adott számára és világhírű Madách-gyűjteményének otthont. Élete hátralévő részében, minden gondolatában megjelent a palóc főváros, a beszédeihez sokszor ihletet adó Ipoly part természeti szépsége. Irodalomtörténeti kutatásaiért a legilletékesebbként, idősen, betegen, 1983-ban kapta meg végre a megyei Madách-díjat.
A püspök valódi polihisztor, tudós egyéniség volt, aki szíve utolsó dobbanásáig megmaradt nógrádinak, balassagyarmatinak. A 90-es évek elején a város vezetői munkássága elismeréseként az elsők között neveztek el róla utcát, és Réti Zoltán dombormű alkotásával hirdeti e nemes életút városi kötődését.
(Szabó József díszpolgári méltatása)
Lakóhelyem 23 éve Nógrád megye kis faluja, az Ipoly menti Ipolyszög. Pesti lányként sok mindenre rácsodálkoztam, de igyekeztem megérteni és megtanulni a helyi szokásokat, nyelvezetet és persze a hagyományokat. Azt már nagyon korán megtanultam, hogy a helyiek magukat ribaiaknak nevezik, hiszen a falu korábbi neve Riba volt. A riba szlovák nyelven halat jelent, ami utal a település eredeti megélhetésére: halásztak az Ipolyban. A falu másik büszkesége, hogy 1953-ban a Fő utcát filmesek lepték el, hiszen a faluban és környékén forgatták a Rákóczi hadnagya című magyar filmet. A fehérre meszelt falú, zsúptetős házak vesszőfonatos kerítésekkel mind ott sorakoztak 60 évvel ezelőtt a templom körül, nem volt szükség díszletekre. A múltba révedés nem csak a ribaiak sajátossága. Balassagyarmat siratja a megyeszékhelyi rangját, amit elvettek tőle, a megyeszékhely (Salgótarján) a virágzó ipart, a bányákat, a folyó menti falvak a hidaikat.
A megélhetés nehézségével, a munkanélküliséggel, a szegénységgel először tanárként találkoztam a tanítványaimon keresztül, majd kicsit távolabbról és más szemszögből érzékeltem munkám során a Szécsényi kistérség közoktatási referenseként. Az egyetemi képzést is azért választottam, hogy jobban megértsem a körülöttem lévő helyzetet, és minden kurzus során kerestem a választ arra, hogyan lehetne – ha lehet egyáltalán – változtatni, javítani a nógrádiak helyzetén.
Nógrád megye különleges természeti adottságokkal rendelkezik, aminek a kihasználása, és az itt élők javára fordítása még várat magára. Az Ipoly folyó is inkább csak díszlete a tájnak, és szinte semmilyen kapcsolatban nincs az itt élőkkel – amíg ki nem lép a medréből és meg nem érinti a házak lábát.
Dolgozatomban arra keresek választ, hogy az Ipoly völgyében és vízgyűjtőjén élők a történelem során, különböző gazdasági és társadalmi feltételek mellett milyen módon voltak hatással a folyó ökológiai állapotára (potenciáljára). Ehhez először általánosságban megvizsgálom a folyó és a folyó menti társadalom történeti kapcsolatait, a vizekkel kapcsolatos legfontosabb irányelveket és néhány mintaprojektet.
Részletesen elemzem az Ipoly mint természeti rendszer fejlődését, jellegzetességeit, majd a terület társadalomtörténetét. A két természeti rendszer (folyó és társadalom) közös története jellegzetes szakaszainak vizsgálatával körvonalazódnak a folyó ökológiai állapotának változásai.
A terület jelenlegi gazdasági-társadalmi feltételeinek vizsgálatához főkomponens analízis használtam módszerként. Igazolást kerestem arra, hogy Nógrád megye elmaradottsága országos viszonylatban visszatükröződik a vizsgált területen, és a települések mérete vagy földrajzi elhelyezkedése befolyásolja-e a lakónépesség gazdasági fejlettségét.
(Ruzsinné T. Judit szakdolgozatának bevezetője)
Postások régen és ma. Öt generáció a Magyar Posta szolgálatában. Dr. Rónai Ottóné előadása régi időkről, postáról és postásokról
A balassagyarmatiak körében oly jól ismert és szeretett dr. Rónai Ottóné, Klárika tartott rendkívül érdekes előadást az elmúlt hét csütörtökén a Helytörténeti Gyűjteményben. Klárika apósa és annak édesapja is, férje, édesapja és anyósa is postás volt, míg ő maga 41 évet töltött a posta szolgálatában – innen is ment nyugdíjba –, az ifjabb postás-generációt pedig fia, menye és unokája képviseli. Így aztán ha valaki, Klári néni igazán első kézből tud mesélni a postás hivatásról és az elmúlt évek-évtizedek mindennapjairól. Az előadás azért is volt különleges, mert a balassagyarmati postatörténet kevésbé kutatott és publikált terület, így ez az egy óra érdekességén túl hiánypótló is volt a balassagyarmati helytörténet iránt érdeklődők számára.
Helytörténet? Postatörténet? Családtörténet? Egy elmúlt korszak története? Miről is szólt az előadás?
Mindezekről együtt... Hiszen Klári néni szubjektív visszaemlékezésében megelevenedett a múlt, az ötvenes-hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek Magyarországa, és benne Balassagyarmat, az akkor jól ismert postás-egyéniségekkel, így például Medvegy Valent bácsival vagy Kertész Marcival, aki mindig fütyült... De nemcsak a korszak és benne a posta mint intézmény elevenedett meg, hanem Klári néni személyes életútját is megismerhettük. A mi időnkben három dolgot kötöttek a lelkünkre: 1. A pénz „színes papír”, amely számunkra csak munkaeszköz. 2. Mindig gondoljunk bele, mit várnánk el mi attól, aki az ablak előtt áll – így könnyebben tudunk azonosulni a feladatunkkal 3. Ne hagyjunk ki lépcsőfokot a tanulásban, fejlődésben. Ez a hitvallás kísérte végig Klári nénit a több mint négy évtized során, amelyet a posta és így az emberek szolgálatában töltött.
Megtudtuk, hogy 1956-ban – egy nagyon nehéz felvételi után – került a postára, ahol az első két évet állandó helyettesként töltötte el Nógrád megye területén. Ez nagy kihívást jelentett, hiszen abban az időben sokkal nehezebb volt a közlekedés, és egy-egy telefonhívást bizony 4-5 állomáson keresztül lehetett csak lebonyolítani. Életemben nem ettem annyi tejbegrízt, mint akkor – summázta az első két postán töltött évét Klárika.
A fiatal postás 1958-ban került be Balassagyarmatra távbeszélő-kezelőnek. Akkor 300 előfizetője volt a városnak, s bizony nem kevés izgalommal járt ez a szolgálat, főleg az éjszakai műszakokban... A sok személyes emlék különösen emberközelivé varázsolta az emberek emlékezetében egyébként is megszépülő múltat. Így lehetett kedves emlék pl. egy biztosítékcsere az éjszakában, vagy egy véletlenül elhalasztott reggeli ébresztő miatt kapott büntetés... Megható emlékként tárult a hallgatóság elé Karabélyos Olga tanárnő alakja, kinek férjét 1956-ban bebörtönözték. A szomorú feleség csak telefonon tudott érdeklődni férjéről – így szerzett tudomást arról is, amikor kivégezték őt –, s a postások szeme láttára esett össze a hír hallatán.
A későbbiek során Klári néni egyesített felvevőként, majd pénzfelvevőként, végül pedig főpénztárosként dolgozott. Olyanok voltunk, mint egy család. Nem bántottuk egymást a hibák miatt, mindenben kiálltunk egymásért és egymás mellett. Sorra tolultak elő az apró élmények a postán töltött évtizedekből, így például a „legjobb takarítónak” kiadott oklevélről, vagy a posta feletti lakásban fuvolázni tanuló Gellén Zoltánról...
Azóta bizony sokat változott a világ. Az internet miatt megváltozott üzenetküldési szokásokról ír Varró Dániel Miért üres a postaláda mostanában című versében, melyet Klári néni is felolvasott hallgatóinak: Mer' azelőtt minden háznál / személyesen kint termettem – / Mostanában moccannom se köll, hogy / itt lakok az internetben. / Azóta a levelek / Nem hevernek kupacban, / Levél helyett üzenet, / Bélyeg helyett kukac van.
S ha már vers... Az est kedves meglepetéseként Klárika saját – országos ismertségnek örvendő – költeményét osztotta meg hallgatóságával. A verset 1997-ben írta.
Fohász
Uram! a Magyar Nyelv vagyok. / Síró fohásszal eléd roskadok. / Magamra hagyva járom az utam, / lassan elapad éltető kutam. / Naponta sokszor rám rohannak. / Kerékbe törnek, megtaposnak, / ha néha felállni sikerül, / múló derű volt – kiderül. / Emlékszem régi szép napokra, / gyermek a tanítót közrefogta / áhítva szép és jó mesét, / leste a betűvető kezét. / Volt: nap, erdő, madár, liget, / az Angyal hirdetett hitet. / Nem „girl” volt ott a lány, / nem volt minden szó talány. / Sokan hiszik, ez Európa. / Nem érzik, hogy ravasz róka / viszi lépre lelkük vágyait, / sárba tiporva szép virágait. Adj Uram! újra jó magyart, / ki nem azt mondja, mit kiagyalt. / Lelke mélyéről jöjjön a szó, / lelkesítő, szép és jó hírt hozó. / Melengessen meg minden szívet. / Adjon velem a szóval új hitet. / Legyek mindennap jó kenyér, magam. / Ezt kérem Tőled, engedd, ó Uram!
A különleges élményt nyújtó összejövetel végén a közönség megtekinthetett egy 1800-as évekből származó okiratot, Klári néni apósa édesapjának kinevezését.
Bellér Annamária
