Fotóalbumok

2013. szeptember 12-én, a Honismereti kör közgyűlésének keretében mutattuk be évkönyvünk legfrissebb számát, melyet Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke ismertetett, majd köszöntötte a kört. Ezután Gyarmati Tiborné, Ivánc nyugalmazott polgármestere mondta el kedves szavait. Vas Ágnes, a Honismereti kör elnökségi tagja a kör tiszteletbeli taggá fogadó az oklevelét nyújtotta át Gyarmati Tibornénak, Debreczeni-Droppán Bélának és Csach Gábor alpolgármesternek. Medvácz Lajos polgármester távolléte miatt nem vehette át az oklevelet. Végül Csach Gábor, Balassagyarmat alpolgármestere méltatta a 35 éves Honismereti kört, s látta vendégül a résztvevőket.

Alább Debreczeni-Droppán Béla szavait olvashatjuk:

A Balassagyarmati Honismereti Híradó 2012. évi kötete

Amikor kezembe vettem ezt az új honismereti kötetet, Tamási Áron sokszor idézett mondása jutott először eszembe: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. Tamásinak ez a mondása ugyanis biztosan érvényes azokra, akik összeállították, akik írtak bele, de azokra is, akik olvasni fogják. Ők egészen bizonyosan otthon vannak Balassagyarmaton, nemcsak lakásuk, ingatlanuk van itt, hanem szeretett otthonuk. A mai világban sajnos egyre kevesebb az ilyen ember, hiszen azt látjuk, hogy mindenki elhagyja szülőhelyét és elmegy egy olyan helyre, ahol talán jobban fog élni, de otthon érezni magát sohasem fogja, még akkor sem, ha egy minden igényt kielégítő házat épít és rendez be magának.

Az elvándorlás, a szűkebb és tágabb pátriához való kötődés elgyengülése ma a legnagyobb problémánk. Ennek fő okaként mindenki a gazdasági válságot, a munkahelyek hiányát nevezi meg, ami persze valahol igaz is, de senki nem beszél arról, hogy azért is egyre könnyebb a kiszakadás, mert gyengék már a gyökerek. A fiatalok a legtöbb helyen nem úgy nőnek fel, hogy ismerik saját szülőhelyük értékeit, a helyi példaképeket, amikre és akikre büszkék lehetnének. Nem alakul ki bennük a lokálpatriótaság, ami megtartó erő tudna lenni. Persze nem állíthatom azt sem, hogyha kialakul egy erős kötődés, akkor biztosan otthon marad az ember. De azzal nincs is baj, ha világot lát a fiatal és aztán a külföldön megszerzett tudással, tapasztalatokkal gazdagodva hazatér, mint hajdanán a peregrináció nagy korszakában (a XVI-XVIII. században), hogy aztán hazájában teljesedjen be az élete. Jelenleg sajnos nem ez a helyzet: „csak legyen vége a sulinak és lelépek”- hangzik el egyre többször. Ez pedig nagyon szomorú.

Nem akarom persze, hogy ma itt a szomorúság öntsön el minket, nem akarok ünneprontó sem lenni, de már csak azért is szólnom kellett erről, mert vannak, akik ezt nem fogadják el, akik minden nehézség ellenére muszáj-Herkulesként végzik a gyökérerősítő munkát. Köztük találhatóak honismereti mozgalmunk tagjai, akik felmutatják a helyi értékeket. Ezért fontosak a helytörténeti, honismereti kötetek, amelyekből 1979 óta a különszámokkal együtt 53 kötetet adtak ki balassagyarmati körünk tagjai, több mint 7 ezer oldal terjedelemben.

És itt van előttünk a legújabb gyökértápláló munka is, a Balassagyarmati Honismereti Híradó 276 oldalas, 36 szerzős 2012-es kiadása, 34. évfolyama. Nagyon nagy dolog, hogy ennyi évet megélt ez az évkönyv, nem kell részleteznem, hogy a mai nehéz világban ez milyen rendkívüli erőfeszítéseket igényelt.

Az ismertetni kívánt évkönyv a Madách-ünnepség Becsó Zsolt által elmondott köszöntőjével kezdődik, majd Balla Mihálynak ugyancsak az ünnepség kapcsán született gondolataival folytatódik. Ezt követik Nógrád megye 2011. évi Madách-díjasainak életrajzai. Később a kötetben még számos helyi kitüntetés díjazottjának életrajzát, laudációját olvashatjuk. A kötet végén pedig a nekrológokon keresztül ismerhetjük meg azokat, akikre érdemes emlékezni, akiknek hálásak lehetünk. Persze, ha ismertük az elhunytakat, akkor is érdekes lehet ezeket elolvasni, mert kiderülhet ezekből a megemlékezésekből sok minden olyan is, amit mi nem tudhattunk.

Mint minden évben most is minden balassagyarmati fontos történésről, ünnepségekről beszámol az évkönyv, így az emléknapokról, emléktábla avatókról, könyvbemutatókról, kiállításokról, Balassagyarmat barátainak találkozójáról. Ezt egészíti ki Balassagyarmat 2012. évi rendezvénynaptára, ami több mint 20 oldalon keresztül sorolja a város említésre méltó eseményeit. Tehát, ha évtizedekkel később valaki meg akarja tudni, hogy mi történt Balassagyarmaton 2012-ben, mindenképpen ezt a kötetet érdemes megkeresnie és elolvasnia.

Egy honismereti jellegű évkönyv persze nem létezik helytörténeti cikkek és tanulmányok nélkül. Rögtön a kötet első felében, a Múltidéző c. rovatban két nagyon érdekes előadást olvashatunk. Az első, Fónod Zsuzsanna Az államfordulat hatása 1918-1920 között az Ipolytól északra fekvő településeken c. előadása részletes képet nyújt arról, hogy hogyan is történt meg a Felvidék elcsatolása, hogyan rendezkedett be a csehszlovák állam. Az általános bemutatás után részletesen szól az ipolysági és ipolynyéki járás sorsáról, 1918 és 1923 közötti történetéről. Ezzel a jó írással kapcsolatosan csak azt sajnálom, hogy a levéltári és múzeumi forrásokat használó szerző nem tanulmányként, a feltárt forrásokat feltüntető jegyzetapparátussal közölte írását, hanem előadás formájában. Ezt tette viszont Hangodi Lajos, aki A föld feletti vezetékes telephon, távbeszélő, telefon c. előadását adta közre a kötetben. A Balassagyarmat technikai örökségét bemutató Hangodi is egy általános bevezető résszel kezdi írását. Jómagam ebből tudtam meg, hogy a telefont nem az amerikai Bell, hanem az olasz Antonio Meucci találta fel és ezt 2002-ben az Egyesült Államok képviselőháza is elismerte. Mindenesetre végül Bell készüléke kezdte meg egykor világhódító útját. - Mi magyarok sajnos ismerünk néhány ilyen történetet. A bevezető után részletesen bemutatja Nógrád megye és Balassagyarmat távbeszélő-hálózatának kiépítését és fejlődését. Nagyon érdekes és értékes helytörténeti összefoglaló munka ez.

A kötet a Visszapillantó c. rovatban is hoz számos olyan helytörténeti írást, amelyet figyelmükbe ajánlhatok. Ilyen pl. Agray Gyulának Száz éve érettségizett városunkban dr. Agray György evangélikus püspök c. megemlékezése vagy Kunné Kubicza Erzsébet Hol sírjaink domborulnak…c. írása unokatestvérének, Szendrei Lajos Józsefnek életéről, hősi haláláról, sírhelyének lehetséges helyéről. Két olyan írás, ahol leszármazott, rokon a szerző. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy ezek az írások később még többet érnek majd, hiszen olyanok jegyezték fel, akik még sok olyat tudtak lejegyezni, amit később már hiába keresne a szorgalmas kutató. Az előbbi két cikkhez hasonló Ádám György Ferenc Húszéves a Szent György Gyógyszertár c. írása, amely egyszerre családtörténet és egyszerre története egy gyógyszertárnak és közben, mint minden életrajznál és intézmény- vagy cégtörténetnél sok-sok dolgot elmond a korról is, amiben játszódik, folyik a történet. Jó szívvel ajánlom ezt az írást is elolvasásra a szerző életfilozófiájával: „Vannak, akik élnek, s vannak, akik nem élnek hiába!” Széles Péter Felébresztett emlékek címmel írt a II. világháború balassagyarmati történéseiről. Valóban emlékeit ébresztette fel Vojtkó István Napló a pincéből c. írása nyomán, amely az előző évi Híradóban jelent meg. Ez is mutatja, hogy érdemes emlékeinket leírni és megjelentetni, mert ez másokat is erre sarkalhat. Így válik teljessé a helyi és országos történelmünk is, nem is szólva arról, hogy ezek az élményszerű leírások a fiatalabbaknak is közelebb hozza azt az időt, ami már tőlünk több emberöltőre van, de mégsem olyan távoli történet, hiszen nagyszüleik, dédszüleik életéről van szó. Az egymás követő írások pedig kiegészíthetik egymást vagy megerősítik a másikban leírtakat, de meg is kérdőjelezhetik. De ha nem születnek meg ezek az írások, a történészek nehezebben rekonstruálhatják, illetve hiányosan azt, ami valójában történt. Nagy Angéla a rendszerváltozás utáni második Ipoly-híd, a Pöstyénpuszta és Petőpuszta között átívelő híd avatásáról írt összefoglalót. A híd újjáépítésének ügyéről, az előkészületekről és az újjáépítésről írt részletesen, de a korábbi átkelőről is történelmi összefoglalást kaphattunk.

Ezt követően olvashatjuk Baritz Sarolta Laura nővér, valamint Csegezi Tamásné önéletrajzi ihletésű írásait. A két visszaemlékezést összeköti az a mély lelkiség, hit, mely áthatja őket. Mindkettő nagyon megérintett engem és remélem így lesz majd másokkal is. Ez a két írás mutatja meg, hogy nemcsak matériája, hanem gazdag lelki tartalma, mondanivalója is van ennek a kötetnek. Persze más írásokban is ott van a lelkiség és a szubjektum, ami nélkül én úgy hiszem nincs is igazán helytörténetírás.

Végül, de nem utolsó sorban a kötet nemcsak a múltról szól, hanem a jövő is számos oldalt kapott benne, legalább 22 oldalt, hiszen ebben a terjedelemben olvashatjuk Csach Gábor komoly tanulmányát A készülő megyei területfejlesztési koncepció Balassagyarmatról nézve címmel. Jó példa ez az írás is, hogy a jövő tervezésénél is figyelembe kell(ene) venni a múltat, illetve történelmünk megőrzött emlékeit.

Itt tartjuk tehát kezünkben újra a jól ismert sárga borítós kötetet. Köszönet érte minden támogatónak: Balassagyarmat Város Önkormányzatának, Medvácz Lajos polgármesternek külön is és mindazon személyeknek, akik még anyagilag támogatták a kötet létrejöttét. De persze a legjobban azoknak köszönjük, akik írták, szerkesztették, akik dolgoztak vele!

Az évkönyv röviden ismertetett 34. évfolyama is arra kötelez, hogy a szerkesztők folytassák ezt a szép munkát és jövőre megszülethessen immáron a 35. honismereti évkönyv.

Hausel Sándor (Tállya, 1954-) levéltáros, történész. Helytörténeti írásai művelődéstörténeti ínyencségeknek számítanak. Nevéhez fűződik több mint negyven kötet (önállóan vagy társszerzőkkel), tíz megvalósult kiállítási forgatókönyv, 13 kötet szerkesztése. Csak balassagyarmati vonatkozású írásait tekintve: a Civitas Fortissima kötetben Balassagyarmat közép-és újkorának írója, könyvet írt a gyarmati görögkeleti vallásúakról, a nógrádi németekről, megírta a kórház, a tanítóképző, a Vöröskereszt balassagyarmati fiókegylete történetét, a város köztéri alkotásait, a gyarmati toronyórákat, füstfaragókat, bankárokat. Írta és szerkesztette a Szentháromság plébániatemplom 250 éves jubileumára kiadott kötetet, a nógrádi evangélikus lelkészek és tanítók díjlevelei kötetét, melyet Révész László kezdett fordítani. Életrajzot írt Kalmár Istvánról, Kubicza Istvánról, Veres Pálról, Gáspár Imréről, Baranyi Károlyról. 

Láttuk őt szerepelni kéményseprő ruhában, annak idején a szécsényi múzeumkertben március 15-i rendezvényt szervezni, hallottuk saját versét előadni.

Sokoldalú személyiségének most egy újabb vonásával gazdagított bennünket, amikor a balassagyarmati kertészekről tartott előadást.

2013. május 27. hűvös reggelén gyülekeztünk Balassagyarmaton, a Polgármesteri Hivatal előtti buszmegállóban, hogy megejtsük szokásos tavaszi honismereti köri túránkat, mely idén az Ipolynyék–Ipolyság–Ipolyszakállos–Esztergom–Visegrád útvonalon haladt. A balassagyarmati határátkelőnél átkelve Szlovákiában, az Ipoly jobb partját követve tettük meg utunk első felét.

Első megállónk Ipolynyéken volt, ahol megkoszorúztuk Esterházy János politikus 2009-ben állított szobrát. Gróf Esterházy János előkelő főnemesi családba született Nyitraújlakon, 1901-ben. Közéleti pályafutását az 1920-as évek közepén kezdte, a magyarok visszaszorítását is magában foglaló „csehszlovákizmus” ellenzőjeként. 1936-ban az akkor alakult Egyesült Magyar Párt ügyeleti elnöke lett, majd 1938-ban megalapította a Szlovenszkói Magyar Pártot. 1942-ben tartózkodott a 68/1942-es alkotmányi törvény megszavazásától, mely a zsidóság kitelepítéséről szólt. Álláspontját így indokolta: Veszélyes útra tért a szlovák kormány akkor, amikor a zsidók kitelepítéséről szóló törvényjavaslatot benyújtotta, mert ezzel elismeri a jogosságát annak, hogy a többség a kisebbséget egyszerűen kiebrudalhatja … Én ellenben mint az itteni magyarság képviselője leszögezem … hogy azért nem szavazok a javaslat mellett, hanem ellene, mert mint magyar és keresztény és mint katolikus a javaslatot istentelennek és embertelennek tartom. 1944-ben zsidók, csehek, szlovákok és lengyelek százainak segített. A szobránál állva meghallgattuk Hrubík Béla polgármester, költő szavait, aki méltatta a politikust, majd túravezetőnk, Kovács Ferenc elszavalta Hrubík Béla Adjátok vissza a hidaimat c. versét.

Második állomásunk Ipolyság volt, ahol a zsinagógában működő modern képzőművészeti galéria tárlatát tekintettük meg és meghallgattuk Pálinkás Tibor, a Honti Múzeum és Simonyi Lajos Galéria igazgatójának tárlatvezetését.

Ipolyszakálloson a Natur Products mézüzemében ínycsiklandó kóstolón vettünk részt, meghallgattuk Mészáros Attilát, a cég munkatársát, aki egyrészt bíztatott minket a természetes mézek és lekvárok fogyasztására, másrészt megmutatta nekünk, hogy üzemük milyen gépsorokkal készíti és csomagolja a termékeket. Az üzemlátogatást követően megvásárolhattuk az előzőleg „letesztelt” termékeket.

Esztergomban a Bazilikát idegenvezetéssel tekintettük meg, s megcsodálhattuk az épületet kívülről és belülről. Sajnos sok sétára nem vállalkozhattunk, mert igencsak hideg volt. Ugyanezen okból az utolsó megállónk Visegrád lett, ahol a temetőben felkerestük Áprily Lajos sírját, és koszorút helyeztünk el rajta. Kovács Ferenc tanár úr mesélt a költőről, verset mondott nekünk, majd lesétáltunk a temetőtől nem messze álló parkocskában álló Áprily-szoborhoz, ahol újabb Áprily-verset hallgathattunk meg. Dunabogdány előtt megálltunk és felsétáltunk az Áprily-völgy első szakaszán, ahol koszorút helyeztünk el a költő emléktáblájánál és megtekintettük Áprily volt lakóházát.

A tervezett szentendrei városnézés a mostoha időjárás miatt elmaradt, a fáradt, de – remélhetően – elégedett kiránduló társaság így is este nyolcra ért haza. Mindenkinek köszönjük a részvételt.

2013. április 23-án, kedden 17 órakor, a  könyvtár kupolatermébe

Zonda Tamás

Kisvizit című könyvének bemutatójára került sor.

A kötetet ismertetette

Szepes Erika irodalomtörténész

Közreműködött

Kovács István színművész, Csábi István előadóművész és a Szerző

Majdán Béla nagyszámú közönség előtt emlékezett meg Róth Józsefről, majd beszélt a húszéves Kertész István Alapítvány létrejöttéről, az alapítvány céljáról, tevékenységéről, a balassagyarmati izraelita temetőről, s a jelenleg folyó munkákról.

Róth József (Deménd, 1913 - Balassagyarmat, 2003) mezőgazdász, agronómus, a Balassagyarmati Zsidó Hitközség elnöke volt. Édesapja Róth Jenő, édesanyja Pick Margit. Családja több generáció óta földbérléssel, terménykereskedéssel foglalkozott a környéken, apai nagyapja Róth Simon (aki az ipolysági zsidó temetőben van eltemetve) Ipolybalogon Huszár Aladár földbirtokát bérelte. Édesapja, Róth Jenő Kistompán (Tupá) született – levéltári források szerint – a szomszédos Felsőszemeréden (Horné Semerovce), katonaként részt vett az I. világháborúban. Később Deménden és Érsekvadkerten gazdálkodott, a Soóky-birtokon, kocsmát és boltot is működtetett, községi képviselő volt. Az anyai nagyszülők Balassagyarmaton, a Kossuth Lajos utcában laktak. 

A gyarmati zsidó elemi elvégzését követően a Balassi Bálint Gimnáziumban tanult, majd Békéscsabán a Magyar Királyi Állami Felső Mezőgazdasági Iskolában, a jelenlegi Harruckern János Közoktatási Intézmény elődjében érettségizett Ezt követően édesapja birtokán kezdett gazdálkodni, meghonosítva a modern mezőgazdasági módszereket, gépesítve a gazdaságot (amerikai traktor, cséplőgép, fejőgép). Érsekvadkerten az elsők között volt automobilja (Lancia márkájú). Több tucat embernek biztosított munkát, megélhetést.

1933-ban a vadkerti zsidó közösség (köztük a Róth család) adakozásából templom épült Réti István építőmester (Réti Zoltán festőművész édesapja) vezetésével. A templom alapkövének letételéről 1933. május 5-én hírt adott a gyarmati Szombati Értesítő című újság is. Pár éve a zsinagógából megmaradt részt kibővítették, s ma a két egység alkotja az Érsekvadkerti Közösségi Házat.

Először 1936. október 5-e és 1937. szeptember 20-a között hívták be katonának. A katonaságnál karpaszományos szakaszvezetői rangban és rajparancsnoki beosztásban, mint lövész katonáskodott. 1938–45 között megszakításokkal, először a gyalogságnál, majd a munkaszolgálatban (MUSZ) 53 hónapig szolgált. 1940-ben még mint „jó hazafi” részt vett Észak-Erdély visszacsatolásában, később azonban megbélyegzett, sárga karszalagos zsidó munkaszolgálatos lett. 1942 februárjában Hevesre hívták be munkaszolgálatra, onnan Kijev–Sosztka és Nyezsin körzetébe került hadműveleti területre. 

1943 júniusában átmenetileg leszerelt, majd 1944 áprilisában Jolsvára hívták be ismét munkaszolgálatra, így menekült meg a gettósítástól és deportálástól, melynek családja áldozatul esett. A Kárpátokban 1944 május 20-án szovjet fogságba esett, Stari Samborba került hadifogolytáborba. Innen súlyos betegen (flekktífusz) tért haza. Hazatérve minden vagyonából kisemmizve, egyedül kezdte újra az életet, családjából végül senki nem tért haza.  Vegyeskereskedést nyitott, gazdálkodással foglalkozott Reich Miksával és Nikolszburger (Nógrádi) Gyulával.

1948-ban nősült, felesége a ságújfalui Goldstein Edit, aki az auschwitzi haláltábor majd a németországi kényszermunka poklát járta meg. Két leányuk született, Ágnes és Valéria.

1949-ben államosították házukat és üzletüket (helyén ma a Bokréta Presszó működik). Ezt követően az érsekvadkerti Erzsébet Malomban dolgozott könyvelőként. Később, a Magyar–Csehszlovák Barátság Mgtsz.-hez hívták, ahol főagronómusként és főállattenyésztőként működött 1973-ig, nyugdíjba vonulásáig. Munkatársai szerény, tisztelettudó, megértő, korrekt, nagyon kedves embernek ismerték, aki a megbízott feladatát pontosan, a szakma szabályai szerint és eredményesen végezte. 1964-ben költözött családjával Balassagyarmatra. 1979-től került az egyre fogyatkozó Balassagyarmati Zsidó Hitközség élére. Nevéhez fűződik a balassagyarmati zsidó temetőben lévő mártíremlékmű felállítása, a Holocaust megemlékezés évenkénti megszervezése. 1992-től a balassagyarmati zsidó hagyományok megőrzésére alakult Kertész István Alapítvány elnöke. 2003-ban hunyt el.

A mintegy kétezer elhurcolt balassagyarmati zsidó személy közül 136-an élték túl a második világháborús „vészkorszakot”, a zsidóság „nagyipari futószalagon” történő embertelen elpusztítását. A helyi túlélők egyike volt Kertész István – eredendő, II. világháború előtt polgári foglalkozását illetően – szobafestő kisiparos, akinek az 1970-es évek elején történt nyugdíjazása idején a balassagyarmati zsidó közösség lélekszáma immáron minimálisra csökkent, sőt 1980-ban az ősei vallását megvalló és azt gyakorló tíz férfi hiányában meg is szűnt.

Ebben a szomorú periódusban Kertész István volt mindenekelőtt az a személy, aki két évtizeden keresztül fölvállalta az évszázados zsidó temető gondozását, a megkopó sírkőfeliratok szövegeinek felújítását, az elszármazottak és hozzátartozóik temetői sírkövek közötti kalauzolását. 1992-ben, kórházba kerülését követően Kertész István úgy határozott, hogy a két évtized alatt adományokból összegyűjtött saját vagyonából egy olyan alapítványt hoz létre, amely fölvállalja a balassagyarmati zsidó örökség ápolását, a temető gondozását, a megmaradt emlékek emlékhellyé alakítását, dokumentáció és publikáció készítését, a közkinccsé tételt.

Az alapítvány nem vallási, hanem kulturális örökségvédelmi céllal működő nonprofit szervezet, tulajdonosa a kuratórium.

Az alapítvány az elmúlt közel két évtized alatt mindent elkövetett az 1993 óta országosan védett műemlék státuszú temető őrzéséért, gondozásáért, a mintegy 3400 sírkő tudományos dokumentációjának elkészítéséért, közkinccsé tételéért. Ezen túlmenően fölvállalta és megvalósította a nagy múltú közösség egykori életének saját állandó kiállítás keretében történő bemutatását, életének kiadvány keretében történő fölelevenítését és egy évtizede folyamatosan végez zsidóságtörténeti ifjúsági- és felnőttoktatást az egykori imaházban.

1994-ben az önkormányzat segítségével elsőként az imaház beázó tetőzetének a helyreállítására került sor, majd 1998-ban az imaház belső felújítását sikerült megvalósítani, ezt a munkát az Önkormányzat mellett a MAZSIHISZ is támogatta. 1999-ben a MAZSIHISZ és Balassagyarmat Önkormányzata megállapodásban rögzítette az alapítvány rendszeres, közös támogatásának alapelveit és financiális hátterét, melyet mind Juhász Péter, mind Lombos István polgármesterek szerződésmódosításokkal 2002-ben megerősítettek, tovább javítva ezzel az alapítvány működési lehetőségeit.

2000-ben Balassagyarmat Város Önkormányzata, a MAZSIHISZ, a MAZSÖK, a Zsidó Világkongresszus Kelet-európai Irodája, az Emanuel Alapítvány és magánszemélyek összefogása révén berendezésre és átadásra került az Ipoly-menti Zsidó Gyűjtemény és Kiállítóterem. Az elmúlt egy évtizedben ebben az intézményben évente több száz általános és középiskolás vesz rész interaktív zsidóságtörténeti órán. Emellett évente szintén több száz felnőtt látogató tekinti meg a kiállítást, a világ minden tájáról. Mindössze tíz esztendő alatt ez a muzeális közgyűjtemény a Palóc Múzeum mellett Balassagyarmat egyik legjelentősebb idegenforgalmi célpontjává vált.

2004-ben az alapítvány kiadásában – és többek között a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alapprogram anyagi támogatásával – A balassagyarmati zsidó közösség emlékezete címmel önálló kötet megjelentetésére került sor.

Több esztendei rendkívül aprólékos történeti dokumentációs munka eredményeként 2010-ben elkészült a balassagyarmati műemlék temető közel 3400 sírkövének egyenkénti fotó és sírkőszöveg dokumentációja, valamint a sírkőkataszter parcellatérképe.

Az alapítvány működésének népszerűsítésére ill. támogatására jótékonysági rendezvényeket szervezett. Számos kulturális rendezvény városi-, megyei-, sőt országos visszhangot váltott ki, helyi és országos média publicitást eredményezve.

Az alapítvány további célja a hitközséggel közösen a Balassagyarmat környéki magyarországi és szlovákiai falvak elhagyatott zsidó temetőinek feltérképezése, lehetőség szerinti rendbehozatala, illetve a határon túli területek lakosságának megismertetése az izraelita emlékekkel.

Forrás: www.balassagyarmatizsidosag.hu