Dr. Rónai Ottóné: Öt generáció a Magyar Posta szolgálatában

Postások régen és ma. Öt generáció a Magyar Posta szolgálatában. Dr. Rónai Ottóné előadása régi időkről, postáról és postásokról

A balassagyarmatiak körében oly jól ismert és szeretett dr. Rónai Ottóné, Klárika tartott rendkívül érdekes előadást az elmúlt hét csütörtökén a Helytörténeti Gyűjteményben. Klárika apósa és annak édesapja is, férje, édesapja és anyósa is postás volt, míg ő maga 41 évet töltött a posta szolgálatában – innen is ment nyugdíjba –, az ifjabb postás-generációt pedig fia, menye és unokája képviseli. Így aztán ha valaki, Klári néni igazán első kézből tud mesélni a postás hivatásról és az elmúlt évek-évtizedek mindennapjairól. Az előadás azért is volt különleges, mert a balassagyarmati postatörténet kevésbé kutatott és publikált terület, így ez az egy óra érdekességén túl hiánypótló is volt a balassagyarmati helytörténet iránt érdeklődők számára.

Helytörténet? Postatörténet? Családtörténet? Egy elmúlt korszak története? Miről is szólt az előadás?

Mindezekről együtt... Hiszen Klári néni szubjektív visszaemlékezésében megelevenedett a múlt, az ötvenes-hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek Magyarországa, és benne Balassagyarmat, az akkor jól ismert postás-egyéniségekkel, így például Medvegy Valent bácsival vagy Kertész Marcival, aki mindig fütyült... De nemcsak a korszak és benne a posta mint intézmény elevenedett meg, hanem Klári néni személyes életútját is megismerhettük. A mi időnkben három dolgot kötöttek a lelkünkre: 1. A pénz „színes papír”, amely számunkra csak munkaeszköz. 2. Mindig gondoljunk bele, mit várnánk el mi attól, aki az ablak előtt áll – így könnyebben tudunk azonosulni a feladatunkkal 3. Ne hagyjunk ki lépcsőfokot a tanulásban, fejlődésben. Ez a hitvallás kísérte végig Klári nénit a több mint négy évtized során, amelyet a posta és így az emberek szolgálatában töltött.

Megtudtuk, hogy 1956-ban – egy nagyon nehéz felvételi után – került a postára, ahol az első két évet állandó helyettesként töltötte el Nógrád megye területén. Ez nagy kihívást jelentett, hiszen abban az időben sokkal nehezebb volt a közlekedés, és egy-egy telefonhívást bizony 4-5 állomáson keresztül lehetett csak lebonyolítani. Életemben nem ettem annyi tejbegrízt, mint akkor – summázta az első két postán töltött évét Klárika.

A fiatal postás 1958-ban került be Balassagyarmatra távbeszélő-kezelőnek. Akkor 300 előfizetője volt a városnak, s bizony nem kevés izgalommal járt ez a szolgálat, főleg az éjszakai műszakokban... A sok személyes emlék különösen emberközelivé varázsolta az emberek emlékezetében egyébként is megszépülő múltat. Így lehetett kedves emlék pl. egy biztosítékcsere az éjszakában, vagy egy véletlenül elhalasztott reggeli ébresztő miatt kapott büntetés... Megható emlékként tárult a hallgatóság elé Karabélyos Olga tanárnő alakja, kinek férjét 1956-ban bebörtönözték. A szomorú feleség csak telefonon tudott érdeklődni férjéről – így szerzett tudomást arról is, amikor kivégezték őt –, s a postások szeme láttára esett össze a hír hallatán.

A későbbiek során Klári néni egyesített felvevőként, majd pénzfelvevőként, végül pedig főpénztárosként dolgozott. Olyanok voltunk, mint egy család. Nem bántottuk egymást a hibák miatt, mindenben kiálltunk egymásért és egymás mellett. Sorra tolultak elő az apró élmények a postán töltött évtizedekből, így például a „legjobb takarítónak” kiadott oklevélről, vagy a posta feletti lakásban fuvolázni tanuló Gellén Zoltánról...

Azóta bizony sokat változott a világ. Az internet miatt megváltozott üzenetküldési szokásokról ír Varró Dániel Miért üres a postaláda mostanában című versében, melyet Klári néni is felolvasott hallgatóinak: Mer' azelőtt minden háznál / személyesen kint termettem – / Mostanában moccannom se köll, hogy / itt lakok az internetben. / Azóta a levelek / Nem hevernek kupacban, / Levél helyett üzenet, / Bélyeg helyett kukac van.

S ha már vers... Az est kedves meglepetéseként Klárika saját – országos ismertségnek örvendő – költeményét osztotta meg hallgatóságával. A verset 1997-ben írta.

 Fohász

Uram! a Magyar Nyelv vagyok. / Síró fohásszal eléd roskadok. / Magamra hagyva járom az utam, / lassan elapad éltető kutam. / Naponta sokszor rám rohannak. / Kerékbe törnek, megtaposnak, / ha néha felállni sikerül, / múló derű volt – kiderül. / Emlékszem régi szép napokra, / gyermek a tanítót közrefogta / áhítva szép és jó mesét, / leste a betűvető kezét. / Volt: nap, erdő, madár, liget, / az Angyal hirdetett hitet. / Nem „girl” volt ott a lány, / nem volt minden szó talány. / Sokan hiszik, ez Európa. / Nem érzik, hogy ravasz róka / viszi lépre lelkük vágyait, / sárba tiporva szép virágait. Adj Uram! újra jó magyart, / ki nem azt mondja, mit kiagyalt. / Lelke mélyéről jöjjön a szó, / lelkesítő, szép és jó hírt hozó. / Melengessen meg minden szívet. / Adjon velem a szóval új hitet. / Legyek mindennap jó kenyér, magam. / Ezt kérem Tőled, engedd, ó Uram!

A különleges élményt nyújtó összejövetel végén a közönség megtekinthetett egy 1800-as évekből származó okiratot, Klári néni apósa édesapjának kinevezését.

Bellér Annamária