Fotóalbumok
Sorozatunkban a Balassagyarmat régi képeslapokon c. album tematikáján haladunk végig azzal a különbséggel, hogy az egyes állomásainkon nemcsak a kötetben szereplő szöveget és képeket közöljük, hanem lehetőleg minél több, különböző korokból származó képanyagot is.
Ezúton köszönjük, ha valaki egyéb régi képanyagot ajánl fel a gyűjteménynek.
19. Vasútállomás
1846. július 15-én megnyílt Pest és Vác között az első magyar gőzvasút. Az Osztrák–Magyar Államvasúti Társaság 1886-ra Párkánynánától Ipolyságig kiépítette a vaspályát, majd 1890-ben hozzákezdett az Ipolyság – Balassagyarmat szakasz munkálataihoz. 1891. augusztus 15-re, a vonal ünnepélyes megnyitására államosították az OMÁVT magyarországi vonalait, így az a Magyar Királyi Államvasutak üzemeltetésében indult meg. A szabványterv szerint felépült indóház már az átadáskor kicsinek bizonyult, ezért egy-két év múlva mindkét oldalán rövid szárnnyal bővítették. A Nógrádmegyei Helyiérdekű Vasút Részvénytársaság 1896. augusztus 15-én megnyitotta az Aszód – Balassagyarmat, december 1-jén pedig a Losonc – Balassagyarmat vonalat. A Vác – Drégelypalánk és a Diósjenő – Romhány szárnyvonalat a Duna–Ipoly-völgyi Helyiérdekű Vasút Társaság 1909. július 11-én adta át az utazó közönségnek.
1907-ben a város képviselőtestülete kérelmezte az állomásépület bővítését, melyet a MÁV igazgatóság jóváhagyott. 1908-ban az építmény két földszintes szárnnyal és fedett peronnal bővült, ezzel megoldódott a váróterem és a pénztár elhelyezése. 1909-ben bevezették a villanyt, 1911-ben pedig Barok Sándor megnyitotta vendéglőjét. 1923-ban a rendezett tanácsú város a MÁV budapesti üzletvezetőségéhez fordult, hogy megyei székhely rangjához méltó állomásépületet emeljenek Balassagyarmaton. 1924-ben elkészültek a tervek, elkezdődött az építkezés, 1925 nyarán átadták a kibővített épületet, melyben az emeleteken szolgálati lakások és vendégszobák, a földszinten várótermek és étterem várták az alkalmazottakat és az utazóközönséget. A 20. század első évtizedében megindult a város déli irányú kiépítése, ezért 1916-ban a város a vasúti igazgatósághoz fordult, hogy építsenek a pályatest felett egy felüljáró gyaloghidat, de ez csak 1929-ben valósult meg. Az állomásépület az 1944. december 9-re virradó éjszakai bombázás során az előtte álló lőszeres kocsik felrobbanásakor kigyulladt és leégett.
Sorozatunkban a Balassagyarmat régi képeslapokon c. album tematikáján haladunk végig azzal a különbséggel, hogy az egyes állomásainkon nemcsak a kötetben szereplő szöveget és képeket közöljük, hanem lehetőleg minél több, különböző korokból származó képanyagot is.
Ezúton köszönjük, ha valaki egyéb régi képanyagot ajánl fel a gyűjteménynek.
18. Az Otthontelep és környéke, Ady Endre utca, református templom
Az Otthontelep kialakításakor a régi vásárteret szabályos lefutású, a Scitovszky – ma Bajcsy-Zsilinszky – utcával párhuzamos utcákra osztották fel. A telep főutcája az azt észak felől határoló, széles Andrássy – ma Ady Endre – utca lett, ahol a 19-20. század fordulóján míves házak sora nőtt ki a földből. A telepet keletről a Scitovszky utca, délről a Vasút és a Balázs Ferenc – 1959 óta összevonva Benczúr Gyula – utca, nyugatról a vásártér határolta, „főtere” pedig a közepén kialakított Madách tér – ma Hősök tere – lett, ahol 1937-ben avatták fel a 16-os honvéd szobrát.
Főként a Scitovszky – Bajcsy – utcán közlekedtek azok, akik a vasútállomásról a városba akartak jutni. Őket és az Otthontelepen élőket szolgálták ki többek között azok a kereskedők, akik ebben az utcában nyitottak üzletet, és akiknek boltját a bemutatott képeslapok is megörökítették.
Az Ady Endre utcában álló református templom 1904-ben épült.
„A b.-gyarmati ev. ref. hívek, hogy, hogy nem a diósjenei egyház fíliáját képezik … A hívek anyagilag is gyarapodnak, amióta ügyöket és a szervezés nehéz munkáját Zeke Kálmán, a balassagyarmati királyi járásbíróság vezetésével megbízott kir. táblai bíró vette kezébe. Zeke Kálmán úr, a b.-gyarmati kálvinisták atyamestere és gondnoka mindent elkövet, hogy szervezze B.-Gyarmaton a ref. egyházat, s egyelőre imaházat létesítsen. Az ő szorgalmának tulajdonítható, hogy a hívektől s egyes pereskedő felektől már eddig 1086 frt 23 krt gyűjtött össze s gyümölcsözőleg kezelteti az itteni pénzintézetekben. Az összeg gyarapításához nagyban hozzájárul id. Fáy Albert szügyi földbirtokos úr, aki évenként legkevesebb 50 frtot áldoz a kálvinista missióra. A hívek a pünkösd hétfői isteni tisztelet után közgyűlésileg elhatározták, hogy az imaház telkéül az Otthontelepen megszerzik az Aninger László-féle telket.” – számolt be a Nógrádi Lapok és Honti Híradó 1898. június 5-i száma. Zeke Kálmán 1901. október 12-én 330 négyszögöl területet vásárolt, s mivel ez kicsinek bizonyult, kérelmére a város 1902. május 5-én még 347 négyszögölnyi telket adományozott az előző mellett templom, paplak és iskolai célokra. 1904. május 15-én Szeghő (Sztancsik) Lajos építésszel szerződést kötöttek az általa tervezett templom és egy négyszobás bérház építésére. A június 12-i újság híreli, hogy a bérház már tető alatt van, s október elsejével bérbe vehető. Szeptember 4-én értesít a sajtó, hogy a templom tetejére felkerült kakasnak „már ott ékeskedik a kálvinista torony hegyében lelógó mérges begye, fennálló farka és taréjja, hirdeti mivoltát, és annak a maroknyi hívőből álló hitfelekezetnek akarat erejét. Ha nem volna czinkből, talán még kukorikolna is, annyira élethű; így azonban csak büszke állása jelképezi a »magyar vallás« elveit. Az anyag, melyből teremtetett, évszázadokig képes lesz daczolni eső-, jég-, szél- és viharral. Igen sokan nézték az életveszélylyel járó elhelyezését, adja az Isten, hogy leestét, pusztulását soha senki se lássa.”
Sorozatunkban a Balassagyarmat régi képeslapokon c. album tematikáján haladunk végig azzal a különbséggel, hogy az egyes állomásainkon nemcsak a kötetben szereplő szöveget és képeket közöljük, hanem lehetőleg minél több, különböző korokból származó képanyagot is.
Ezúton köszönjük, ha valaki egyéb régi képanyagot ajánl fel a gyűjteménynek.
17. Palóc Múzeum
Az 1891-ben alakult Nógrádvármegyei Múzeum Társulat alapítója, Nagy Iván történész-genealógus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja végakaratának megfelelően, teljes vagyonának értékesítésével jött létre a múzeum épülete. 1914-ben készült el az Erzsébet-ligetben Wälder Gyula műépítész tervei alapján, Farkas Mihály építőmester kivitelezésében. (A társulat gyűjteménye kezdetben a törvényszék helyén álló Gabonyi-házban kapott helyet. A helyi lapok gyakran számolhattak be a társulat gyűjteményének gyarapodásáról, ennek oka a múzeumügy iránt lelkes lakosság ajándékozási kedve volt.)
A háborús események, majd a helyreállítás nehézségei miatt a kultúrpalotát csak 1931-ben nyitották meg a nagyközönségnek. 1932-ben itt nyílt meg az ország első „szabadtéri néprajzi múzeuma” az épület mögött, 1933-ban pedig előtte kapott helyet az Országzászló. Az általános gyűjtőkörű múzeum néprajzi gyűjteménye az 1930-as évektől jelentősen gyarapodott. A II. világháború idején az épület és gyűjteménye sok kárt szenvedett, a múzeum csak 1949-ben nyílt meg újra a közönség számára. 1950-ben, az államosításkor kapta a Palóc Múzeum nevet.
1963-ban létrehozták a megyei múzeumi szervezeteket. Nógrád megyében Balassagyarmat lett a központ, majd 1970-ben Salgótarján. A gyűjtemények profiltisztítása (1971) után Balassagyarmaton csak a néprajz maradt, egyéb gyűjteményeit a megye különböző szakmúzeumaiba osztották szét.
Látványtárát 2011-ben földalatti toldással hozták létre. 2013-tól az intézmény a Magyar Nemzeti Múzeum tagintézménye.
Sorozatunkban a Balassagyarmat régi képeslapokon c. album tematikáján haladunk végig azzal a különbséggel, hogy az egyes állomásainkon nemcsak a kötetben szereplő szöveget és képeket közöljük, hanem lehetőleg minél több, különböző korokból származó képanyagot is.
Ezúton köszönjük, ha valaki egyéb régi képanyagot ajánl fel a gyűjteménynek.
16. Palóc liget
Az Erzsébet-liget kialakítása és fásítása 1897-ben, az Otthonteleppel együtt kezdődött. Megtervezését 1897-ben Kondor Vilmosra bízták, ő azonban egy rágalmazás miatt visszalépett (sajnos a ligetben 1997-ben felállított emléktábla így téves információt közöl). 1899-ben Petz Ármin készítette el a terveket. Először „gyermekkertnek”, majd „népkertnek” nevezték, mulatóhelyet, Madách-szobrot, színkört és artézi kutat álmodtak bele. Az 1898 szeptemberében meggyilkolt királyné tiszteletére nevét a közönség óhajára Erzsébet-ligetre változtatták.
Kialakításakor megtartották a terület természetes domborzatát, benne több mint negyvenféle fa és cserje sok-sok példányát ültették el. Nevét 1949-ben Sztálin-, majd 1961-ben Palóc ligetre változtatták, 1976-ban természetvédelmi területté nyilvánították.
„Van itt ezen kívül két tenniszpálya is … E sétatér közepén fog majd állani az új múzeum, melynek építését még ez évben megkezdik. A liget egyik sarkában a magaslaton fenyőfák között fehér márványoszlop áll, a következő felirattal: »Az 1648. évi balassagyarmati hősnők és az 1848/49. évi szabadsághősök emlékére emelte a hálás utókor 1908. évben.«” – írta a Borovszky-féle vármegyei monográfia 1911-ben.
Sorozatunkban a Balassagyarmat régi képeslapokon c. album tematikáján haladunk végig azzal a különbséggel, hogy az egyes állomásainkon nemcsak a kötetben szereplő szöveget és képeket közöljük, hanem lehetőleg minél több, különböző korokból származó képanyagot is.
Ezúton köszönjük, ha valaki egyéb régi képanyagot ajánl fel a gyűjteménynek.
14. Polgári iskola
Mi is ez a ma már nem létező iskolatípus?
Polgári iskolába az elemi népiskola első négy osztályának elvégzése után iratkozhattak be a tanulók.
Azon társadalmi csoport számára hozták létre, melynek szellemi szükségleteit az elemi oktatás távolról sem elégíti ki, azonban fennsőbb oktatásra sem kedve, sem célja. Feladata az volt, hogy egy magasabb szintű általános műveltséget adjon a tudományos pályákra nem törekvő, jobb módú polgárság számára. Elvégzése után az alacsonyabb tisztviselői pályák betöltésére nyílt lehetőség.
A fiú és leány polgári iskolák gyorsan meghonosodtak országszerte. A negyedik polgári iskolai osztály elvégzése után lehetőség nyílt a gimnázium ötödik osztályába való átlépésre – különbözeti vizsgák letétele után.
Balassagyarmaton a város már 1869-ben elfogadta a polgári iskola létesítésének tervét. 1875-ben indult városunkban a megye első ilyen iskolája, az Államilag Segélyezett Községi hatosztályos Polgári Fiúiskola.
Az iskola kezdetben az elemi iskolákban kapott helyet, majd 1878-ra felépült az önálló épülete (ez a mai Balassi Bálint Gimnázium), és ezután már leányokat is felvettek az intézménybe. A város törekvéseinek eredményeképpen az épületben 1900-ban megindult a gimnáziumi képzés is, így az hamar kicsinek bizonyult.
1903-ra felépült a polgári új épülete a Scitovszky – ma Bajcsy-Zsilinszky – utcában, így a polgári leányiskola oda költözött a város második óvodájával együtt. A polgári fiúiskola beolvadt a gimnáziumba, majd 1937-ben újraindították.
Az épületben emléktábla őrzi a tervező és a kivitelezők emlékét. Az épületnek két bejárati kapuja volt, a baloldalit a fiúk, míg a ma is használatosat a lánytanulók vették igénybe. Mindkét kapu felett az emeleti ablakok magasságában két egyforma, nagyméretű relief állít az oktatásnak emléket. A középen ülő nőalak körül nyolc kisebb-nagyobb tanítvány áll, és hallgatja a tanítást.
Az intézmény utoljára az 1947–48-as iskolaévet vitte végig, majd átalakult nyolcosztályos általános iskolává.
Sorozatunkban a Balassagyarmat régi képeslapokon c. album tematikáján haladunk végig azzal a különbséggel, hogy az egyes állomásainkon nemcsak a kötetben szereplő szöveget és képeket közöljük, hanem lehetőleg minél több, különböző korokból származó képanyagot is.
Ezúton köszönjük, ha valaki egyéb régi képanyagot ajánl fel a gyűjteménynek.
14. A Pénzügyi palota és a Balassagyarmati Könyvnyomda Rt.
Wälder Gyula tervei alapján, Magos (Munk) Dezső kivitelezésében készült el 1911–1912-ben a Pénzügyi palota a Rosenberg-féle szeglettelken, a Deák Ferenc és a Scitovszky – ma Bajcsy-Zsilinszky – utca sarkán. Itt nyert elhelyezést a pénzügyigazgatóság, az adó- és kataszteri hivatal, melyek korábban a Balassagyarmati Takarékpénztár főutcai emeletes székházában voltak. Az épület a pénzügyminisztérium költségén készült, a telket a város biztosította. A II. világháború után különböző hivataloknak, a művelődési központnak adott helyet, 1996 óta a rendőrség működik benne.
A Bajcsy-Zsilinszky utcai részen, a II. emeleti ablakok között ovális keretbe foglalt puttók láthatók. A vasútállomás felé haladva az első a közlekedést szimbolizálja, szárnyas bottal a kezében, a második a mezőgazdaságot, jobbjában sarlóval, bal kezében kévét ölelve, a harmadik az ipar, jobbjában kalapács, baljában fogaskerék, s a negyedik a halászat jelképe, két kezében háló, övéről hal csüng le.
A Deák Ferenc u. 4. alatt működött a Takarékpénztár tulajdonában a Balassagyarmati Könyvnyomda Rt., a város legrégibb nyomdájának, az 1855-ben alapított Kék László-féle nyomdának az utóda. 1909-ben Hollósy Géza vásárolta meg, halála után végrendeletileg a balassagyarmati református egyház tulajdonába került. Itt nyomtatták a helyi lapok többségét, valamint a hivatalos nyomtatványokat. A nyomda az államosítás után tovább működött, 1960-ban pedig a Rákóczi fejedelem útja 18-ba költözött. Helyén lakásokat alakítottak ki.
Sorozatunkban a Balassagyarmat régi képeslapokon c. album tematikáján haladunk végig azzal a különbséggel, hogy az egyes állomásainkon nemcsak a kötetben szereplő szöveget és képeket közöljük, hanem lehetőleg minél több, különböző korokból származó képanyagot is.
Ezúton köszönjük, ha valaki egyéb régi képanyagot ajánl fel a gyűjteménynek.
13. Ipoly Szálló
A sétatér vagy kaszinókert mellett állt „Tóth István szállodája a rákhoz”, melyet tulajdonosa 1897-ben vásárolt meg. Udvarára 1904-ben egyemeletes toldást építettek, 1911-ben pedig kávéházzal bővítették az intézményt. A szállót 1919-ben a lévai származású Sümegh Géza vette át, aki a szomszédos kaszinó miatt azonnal Casino szállónak nevezte át. A huszonkét szobás hotelben éttermet, kávéházat, valamint bálok, nagyobb rendezvények, színielőadások megtartására alkalmas száznyolcvan fős nagytermet működtetett.
Az emeleti nagyteremben rendszeresek voltak a színielőadások. A városba látogató színtársulatok szívesen vették bérbe a szálloda színháztermét, de a helyi amatőrök is itt tartották előadásaikat. Kiemelkedő esemény volt az Országos Kamaraszínház 1934-es vendégszereplése, melynek során Molnár Ferenc, Zilahy Lajos, G. B. Shaw, H. Ibsen és H. Hofmannstahl darabjait adták elő.
Sümegh Géza 1920-ban megnyitotta a kávéház udvarán a Rózsaligetet, amely „nap és pormentes zöld, nyári reggeliző, ozsonnázó és esti szórakozóhely” volt az ételek és italok bő választékával. Az étteremben este élő zene mellett vacsorázhattak a vendégek: a muzsikát Oláh Ubald, valamint Baranyi Rekett Dezső cigányzenekara szolgáltatta.
A szálloda megvételéről Sümegh Géza unokáját, Sümegh Lászlót idézzük: „Wälder diplomáján még alig száradt meg a tinta, máris számtalan nívós megbízatást kap Szombathelyről, Egerből és Balassagyarmatról … Az építész, ha Egerben járt, sűrűn megfordult nagyapám híresen jó konyhájú vendéglőjében. Wälder az egyik ebéd utáni beszélgetés során megemlíti, hogy legújabb munkája, a gyarmati múzeum melletti szálloda tulajdonosa vevőt keres, szívesen eladná alig több mint tízéves hoteljét. Wälder szerint a Rák Szálló nagyapámnak igazán megfelelő hely lenne, hisz a hotel, étterem, kávéház komplexum további kiváló lehetőséget nyújtana képességei kibontakoztatására.”
Az üzletmenetről így írt Sümegh László: „Az anyagbeszerzést a nagyapám személyesen intézte. Erre nagyon odafigyelt, mert vallotta: ízletes ételt csak minőségi alapanyagból lehet készíteni. Ezért minden hétköznap korán reggel egy fiatal legényével kiment a piacra, hosszan alkudozott a falusi kofákkal, majd kétkerekű kocsival hazavitték a friss zöldséget, gyümölcsöt. A húsféléket házhoz hozta a hentes: a baromfit a zsidó, a sertés- és marhahúst a keresztény mészáros szállította … A hústermékek, az italok, sütemények hűtését hatalmas jégszekrényekkel oldották meg, amihez a jeget a szálloda udvarán ásott, szalmával bélelt jégveremből vették. Minden télen kocsiszám hozták az Ipoly jegét a jégvágó csákánnyal dolgozó munkások.
A sütemények minőségéért nagyapám testvére, Sümegh Gizella felelt. Gyarmaton híresek voltak pompás süteményei … A gazdasági világválság ellenére a város két nagy szállodát tudott fenntartani. A Nemzeti Szálló éttermét inkább az iparos réteg, míg a Kaszinót az értelmiség látogatta. Mindkét tulajdonos gépkocsit küldött a vasútállomásra minden érkező vonathoz. A Kaszinóból Fellinger úr, a sofőr egy amerikai luxus Buickkal próbálta az érkezőket a szállodába csalogatni … 1939-ben kitört a II. világháború, nagyapám ekkor tölti be hatvanhetedik évét. Rossz előérzete van, ráadásul ő is, felesége is egyre többet betegeskedik, ezért megpróbálja eladni a szállodát.” 1940-ben Sümegh Géza a szállodát bérbe adta Jagyutt László losonci vendéglősnek, majd 1943-ban Magos Dezsőné vásárolta meg. A háború után Lendvai Jenő és Miskolczi Lajos bérlőknek adták ki. Emeleti nagyterme az 1940-es évek végéig a város kulturális életének egyik fő színtere. Az államosított Ipoly Szálló a város legelőkelőbb vendéglátó intézménye, fogadások, bálok, esküvők helyszíne volt. Az épületnek több mint negyedszázada nincs gazdája.
Sorozatunkban a Balassagyarmat régi képeslapokon c. album tematikáján haladunk végig azzal a különbséggel, hogy az egyes állomásainkon nemcsak a kötetben szereplő szöveget és képeket közöljük, hanem lehetőleg minél több, különböző korokból származó képanyagot is.
Ezúton köszönjük, ha valaki egyéb régi képanyagot ajánl fel a gyűjteménynek.
12. Kaszinó
Az eredeti casino kifejezés olasz eredetű. A „casa” alapszó (ház) eredetileg kisebb vidéki villát, nyári lakot vagy pavilont jelent. Később a szó jelentése megváltozott, és olyan épületeket illettek vele, melyek általában zenével vagy tánccal kapcsolatos szórakoztató tevékenységeknek adtak helyet.
Szerencsejátékokat már igen-igen régen is játszottak az emberek, a kocsmákban és a vásártereken a kockajáték, az itt a piros, hol a piros szinte mutatványos produkciónak számított. A játékok azonban idővel egyre összetettebbé váltak, a játékmenetek elhúzódtak. Eljött az az idő, amikor az emberek már nem bor mellett játszottak, hanem játék mellett boroztak.
A 19. században új igény jelent meg. A szerencsejátékhoz eleve komoly társasági szabályok kötődtek, igazi sikert csak a művelt emberek arathattak. A polgárság olyan egyesületeket alapított, ahol a szerencsejáték mellett a társadalmi ügyekről is lehetett együtt gondolkodni. Ezek lettek az első kaszinók, amelyek sajátos játéktermek, klubok, jótékonysági egyesületek és titkos társaságok voltak egyszerre.
Az első magyar kaszinó alapítását Széchenyi István kezdeményezte, aki Angliában találkozott először ezzel az intézménnyel. 1827-ben a parlament elé terjesztette a javaslatot, hogy nemzeti lóversenyt és kaszinókat hozzanak létre, aminek a fő célja pedig a haza szellemi fejlődésének előmozdítása volt.
Mai szemmel kissé furcsának tűnhet, hogy valaki a hazardírozástól várja a társadalmi előremozdulást, de nem a hazardírozáson volt a hangsúly, hanem hogy korábban nem volt olyan nyilvános fórum, ahol elegáns, de szórakoztató keretek között, valamilyen interaktív tevékenység mentén lehetett volna eszmecserét folytatni.
A Nemzeti Casino igaz története még az előterjesztés évében kezdetét vette. Június 10-én Budapesten, a Dorottya utcában, egy elegáns épületben nyitotta meg a kapuit. A század végére a klub már több mint 700 tagot számlált, köztük olyan külföldi előkelőségekkel, mint az angol trónörökös vagy Jenő királyi herceg. A kaszinó nem csak a szerencsejáték színhelye volt. A klub az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a teljes vagyonát felajánlotta jótékony célokra, de ez történt a nagy szegedi árvíz idején is.
Széchenyi István szavai az alakuló gyűlésen:
„… hogy a Londoni, Párisi, Gráczi, Prágai s több casinok példáján, a mi Hazánkban is legyen egy olyan megkülönböztetettebb díszes összegyülekező hely, melyen főbb és előkelőbb s jobb nevelésűek, eszes, értelmes férfiak a társasági rendek mindenik osztályából egymással vagy barátságos beszélgetés végett találkozzanak, vagy többféle politikai ujságokat, mint amilyeneket rendszerént a kávéházakban találni lehet, s hasznos gazdasági, tudományos, művészi hónapos írásokat olvassanak. Magokat pedig üres óráikban illendően mulathassák, vagy ha történnék, hogy ezutánra több magyar főúri házak az esztendőnek egy részét itten Pesten töltenék, ezek közül azok, akik külön házat nem tartanak, a Casinoban egyúttal kények szerint való vendéglőt is lelhessenek és így azt, amit az életnek gyönyörűbbé tehetésére nézve idegenben bőven feltalálnak, nálunk hazánkban is lassankint mindinkább pótolva leljék s ez által folyvást többen és többen ide szokjanak…”
A kaszinózás csillaga a második világháború után áldozott le. A kommunista-szocialista rendszerben nem volt helye az ilyenfajta társadalmi kezdeményezéseknek. A kártyatermek, a turistákat, diplomatákat szórakoztató szalonok időről-időre működtek ugyan, de ez a fajta játék nemkívánatos tevékenységnek számított. (Forrás: www.kaszinok.online)
Lássuk, mit ír Nagy Iván történész, családfakutató (genealógus) 1894-ben a balassagyarmati intézményről:
„A Cassinó, mely még 1838-ban létesült és 1848-ig virágzott, 1856-ban ismét feltámadt, utóbb több viszontagságon esvén át, máig régi helyén … elég kényelmes emeleti helyiségben van és a szükséghez képest elegendő hírlappal, könyvtárral bír. Nyáron át a megye tulajdonát képező sétány pavillonját használja helyiségül.”
A kaszinó a reformkortól a kaszinó épületben – mai városháza –, 1897-től a Zichy utca sarkán épült Takarék és hitelintézetben bérelt helyiségeket. A fent említett sétányt a megyei nemesség kezdeményezésére Sarolta-kert néven 1868-ban alakították „enyhülést adó ligetté kis mulató helyiséggel s kuglizóval”, ez lett később a Nógrádvármegyei Kaszinó nyári épülete.
Ennek helyén épült fel 1913 októberére a kaszinó székháza, melyet Wälder Gyula műépítész rajzai alapján Magos (Munk) Dezső tervezett és épített. A sétateret határoló rozoga léceket 1903 nyarán bontották el, és építettek helyére díszes vaskerítést. 1945 után volt itt 1952–56, illetve 1972–89 között járási könyvtár, pártház, illetve Városi Képtár, ami az 2014–15-ös felújítás óta Jánossy Ferenc festőművész nevét viseli.
Sorozatunkban a Balassagyarmat régi képeslapokon c. album tematikáján haladunk végig azzal a különbséggel, hogy az egyes állomásainkon nemcsak a kötetben szereplő szöveget és képeket közöljük, hanem lehetőleg minél több, különböző korokból származó képanyagot is.
Ezúton köszönjük, ha valaki egyéb régi képanyagot ajánl fel a gyűjteménynek.
11. Börtön
1842 tavaszán az addigi szűkös, egészségtelen, sőt életveszélyes fogvatartási körülmények miatt a türelmetlen nógrádiak a Helytartótanács végső beleegyezése nélkül belekezdtek a Novák Dániel királyi főépítész által tervezett „Fog és Dologház” építésébe, hiszen jelentésük szerint „tömlöceink fedele támasztékokkal feltámogatva minden zivatarkor vagy télen leroskadással fenyegetnek”. Az 1840-ben országosan bevezetésre javasolt magánzárka rendszer elve szerint tervezett épület 1845 végére készült el a vármegyeháza belső udvarában, s ezzel létrejött az Európában egyedülálló klasszicista épületkomplexum. A különleges – részben kereszt, részben kör – alaprajzú fogház külső körívén a körfolyosóból nyíló zárkák, a belső, nyolcszögletű részén alul az őrség laktanyája, első emeletén a kórház, a másodikon a kápolna nyert elhelyezést. Utóbbi helyiség 1949-től a könyvtár szerepét töltötte be, 2008–2009-es felújítása óta pedig kápolna, könyvtár és közösségi tér.
Akit pedig jobban érdekelnek e jeles intézmény mindennapjai, keresse fel a börtön honlapját, ahol sok mindenbe kaphatunk betekintést.
https://bv.gov.hu/hu/intezetek/balassagyarmat/kapcsolat
A képek forrása:
Fortepan, Lechner Tudásközpont, MIVKHGY, MNL Nógrád Megyei Levéltára, Országos Széchenyi Könyvtár, www.fentrol.hu
Sorozatunkban a Balassagyarmat régi képeslapokon c. album tematikáján haladunk végig azzal a különbséggel, hogy az egyes állomásainkon nemcsak a kötetben szereplő szöveget és képeket közöljük, hanem lehetőleg minél több, különböző korokból származó képanyagot is.
Ezúton köszönjük, ha valaki egyéb régi képanyagot ajánl fel a gyűjteménynek.
10. Vármegyeháza és börtön
A vármegye új székháza Kasselik Ferenc építész tervei alapján, Tihanyi Ferenc első alispán irányításával épült 1832–35 között a megyegyűléseket 1790-től befogadó 18. századi kaszárnya helyén. A költségek ¾ részét a nemesség önkéntes adományai fedezték, tehát az adózó nép megterhelése nélkül készült el a pompás épület, melyen büszkén virít a felirat: „Nógrád a közügyért”.
A klasszicista épületet 1894-ben, I. Ferenc József császár és király látogatásakor felújították, megfelelő infrastruktúrával – folyóvíz, csatorna – szerelték fel. Az emeleten az eredetileg nemesi családi szobák felhasználásával tovább bővítették a hivatali helyiségeket, melyek a nagyterem oldalszárnyain helyezkedtek el. E terem tanúja volt a reformkor megyegyűléseinek, ahol Madách Imre, Szontagh Pál, Pulszky Ferenc beszédei hirdették az új eszméket, s ahol 1861-ben országgyűlési követté választották Madách Imrét. Itt tartották a megyebálokat, e falak között szerepelt Déryné Széppataki Róza színésznő, Reményi Ede, Hubay Jenő hegedűművészek, majd a 20. században Neu Dávid, dr. Szedő Miklós, Osváth Júlia, Gyurkovics Mária operaénekesek, Ábrányi Emil költő és még hosszan folytathatnánk a hírességek sorát. A nagyterem falát hatalmas festmények díszítették királyok, főispánok és jeles nógrádiak portréjával Mária Teréziától Széchenyi Istvánig, Forgách Ádámtól Buttler Jánosig.
A vármegyeházán zajlott 1919. január 27-én az a közalkalmazotti gyűlés, amely a csehszlovákokkal szembeni ellenállás szimbolikus eseménye lett, s amit Mollináry Gizella szocialista érzelmű írónő drámai színekkel örökített meg „Vádoltuk egymást” című regényében. Tormay Cécile írónő ugyanazon év októberében itt tartotta meg a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége díszközgyűlését. Ő szintén Balassagyarmaton tartózkodott 1919 tavaszán, élményeit „Bujdosó könyv” című regényében írta meg. Az épületben működött Trianon után a Nógrád és Hont Közigazgatásilag Egyelőre Egyesített Vármegye közgyűlése egészen az 1950-es megyerendezésig, amikor Salgótarjánba került a székhely. Működött itt levéltár, idősek otthona, bútorgyártó üzem, a finomkötöttárugyár telephelye, művelődési központ, galéria, honvéd kollégium és középiskola. A 303/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet alapján 2012. január 1. óta „Történelmi emlékhely”.
Id. Vojtkó István soraival idézzük meg az 1930-as évek végi vármegyeháza hangulatát:
„Egy alkalommal édesapám a dalárdával szerepelni készült, azt mondta, hogy a megyeházán lesz valami nagygyűlés, amelyen ők is énekelnek, s oda mi is elmehetünk édesanyámmal … Egy késő őszi, korán sötétedő estén nyitott esernyővel elindultunk a főutcán a megyeháza felé, mert szűnni nem akaró, végtelen eső szitált ... A megyeháza sok ablaka csak úgy szórta az utcára a fényt, a kitárt nagykapu fölött két hatalmas piros-fehér-zöld zászlót csattogtatott a szél, s a kapu két oldalán szinte szoborrá merevedve állt két díszes hajdú kivont karddal. A nagykapun belépve úgy éreztem, mintha valami mesebeli várba mennénk. A kapualjat gyéren világították meg a mennyezetén égő villanykörték, s a faberakású aljazat különös hangot adott lépteink nyomán. A fehér, kétoldalt elhelyezkedő oszlopsor, s a fehérre festett mennyezet alagút képzetét keltette, majd a két oldalra nyíló széles lépcsősorhoz érve szinte kitárult a sok látnivaló. A szép, vasrácsos korláttal szegélyezett márványlépcsőkön vörös, puha szőnyegen lépegettünk felfelé a magas, szinte a mennyezetet sem láttató csarnokban. A lépcsők fölött, illetve a falon gyertyaszerű villanyégők árasztottak fényt. A lépcsőkön egy széles előcsarnokba értünk. Édesapám külön felhívta a figyelmemet három hatalmas, színes üvegablakra, s elmagyarázta, hogy az egyiken Ferenc József császárt, a másikon Erzsébet királynőt, a középsőn pedig a megye címerét látjuk … Édesapám jobbra-balra köszöngetett, édesanyám is mosolygott, aztán jött egy bácsi: – Tessenek velem jönni, felmegyünk az erkélyre, onnan a kisfiú is jól fog látni! Aztán néhány ajtón, félhomályos, keskeny folyosókon, majd egy nyikorgó lépcsőn mentünk, s egy ajtón belépve már az erkélyen is voltunk. A bácsi odavezetett bennünket a könyöklőhöz, édesanyámat hellyel kínálta, aztán édesapámmal együtt elmentek, mert a dalárdistáknak a kisteremben kellett gyülekezni. Édesanyám leült, s ölébe vett engem. Odakönyököltem a kőkorlátra, s csodálatos látvány tárult elém. A mennyezetről óriási csillár függött a terem közepe fölött: az erkélyről nézve lejjebb volt, mint mi, engem egy csillogó karácsonyfára emlékeztetett. Volt még néhány kisebb csillár is, de azok nem tűntek olyan szépnek, mint a középső. Velünk szemben, a terem másik oldalán ugyanolyan oszlopsoron nyugvó erkély volt, mint amilyenen mi voltunk, s azon is jó néhányan tartózkodtak már. Körülöttünk is egyre többen foglaltak helyet, lenn a teremben pedig szinte már talpalatnyi hely sem volt. A tömeg zsongott, az egész termet az egymással beszélgetők összeolvadó, s együtthangzó hangja töltötte be. A falakon az ablakokkal szemközti oldalon hatalmas, sötét tónusú képek függtek, melyekről díszmagyarba öltözött alakok néztek a teremben zajgó tömegre.”
