Virtuális 23. - Egészségház (Nemzeti Szálló, Nemzeti Iskola)
Sorozatunkban a Balassagyarmat régi képeslapokon c. album tematikáján haladunk végig azzal a különbséggel, hogy az egyes állomásainkon nemcsak a kötetben szereplő szöveget és képeket közöljük, hanem lehetőleg minél több, különböző korokból származó képanyagot is.
Ezúton köszönjük, ha valaki egyéb régi képanyagot ajánl fel a gyűjteménynek.
23. Az Egészségház és elődjei
A mai Egészségház, illetve elődjeinek története a 18. századig nyúlik vissza.
1746-ban a város földesurai, Balassa Pál és Zichy Ferenc grófok katolikus iskolát építtettek a főutcán. A szalmafedeles épület 1774-ben leégett, a tanulókat átmenetileg a vármegyeháza helyén lévő kaszárnyában helyezték el. „Ebben az időben az iskola vegyes jellegű volt, tót nyelven tanított benne a kántortanító és segédje.” – írta Wagner István a Nógrádvármegye népoktatásának történetében. Bár ekkor újraépítették az intézményt, az 1830-as évekre jelentős felújításra szorult.
1834 nyarán készült el a Nemzeti Iskola. Az építés hátterében a magyar nyelv hivatalos használatát elrendelő 1830. évi VIII. törvény, illetve az 1831-ben létrejött Nógrádvármegyei Nemzeti Intézet állt: az iskola a betelepített lakosság magyarrá válását szolgálta. Két tanteremmel nyílt meg, s benne a magyar nyelv mellett még tótul is tanítottak. A lánygyermekek oktatására segédtanítót alkalmaztak. 1850-ben már három tanterme volt az iskolának. 1860-tól csak fiúiskola, 1864-ben négy tanteremmel és négy tanítóval működő főelemi iskolává minősítették. Az 1900-ban megjelent Nógrádvármegye népoktatásának története szerint „az iskola tanszerekkel, könyvtárral és faiskolával el van látva. Tanulóinak tízévi átlagos száma 160. Tanítási nyelve magyar.” 1903-ban egy iskolaszéki gyűlésen vetődött fel, hogy indokolt lenne az egyre szűkebbnek bizonyuló épületre emeletet húzni. Bizottságot alakítottak, amely tanácskozott a szakemberekkel, azonban Hottovinszky Károly plébános 1905 januárjában bekövetkezett halála után a bővítés ügye lekerült a napirendről. Az új plébános, Jeszenszky Kálmán 1906-ban tárgyalt először a bővítésről az iskolaszékkel. Manóssy Alajos építésszel tervet készíttettek a renoválásra, illetve új iskola építésére is, azonban a templom felújítási munkálatai miatt elhalasztották a bővítést.
1909 márciusában Mohácsy László építész a Nemzeti Iskola problémájának megoldására háromféle tervet és költségvetést készített, melyek közül azt a változatot fogadták el, hogy a főutcai telket értékesítik, s a templomkertből kiszakított telekre felépítik az öt tantermes, igazgatói és tanítói lakással kiegészített új iskolát. Áprilisban megérkezett a jóváhagyás a főegyházmegyétől, s a Nógrádi és Honti Híradóban rövidesen megjelent a hirdetés: „A bgyarmati r. k. hitfelekezet tulajdonát képező Nemzeti Iskola egészben vagy részben eladó. Bővebb értesítést ad a plébánia hivatal.” Az új, Templom – ma Szabó Lőrinc – utcai épület kivitelezését Magos (Munk) Dezső végezte, 1910. május 11-én szentelték fel. 1911-ben az iskolaszék kezdeményezte, hogy márványtáblán örökítsék meg a „Nemzeti iskola tradícióját”, a tábla ma is megtalálható az intézmény előcsarnokában. Az államosítás után II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolaként funkcionált. A rendszerváltozás után az egyház visszakapta az épületet, melyben ma a Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola működik. A fotók 1910 körül készültek.
Az elbontott Nemzeti Iskola helyén 1912-ben már a Nemzeti Szálló impozáns, emeletes épülete emelkedik, melyben huszonöt szoba szolgálta a vendégek kényelmét. A szálloda mellett nyitott bejáró vezetett az udvarra, ahol az 1930-40-es évek nyárestéin Rekett, azaz Baranyi Dezső cigányprímás zenekara játszott. Étterme és kávéháza 200-200 vendég befogadására volt alkalmas. Vendégeit taxival hozatta be a vasútállomásról, a taxiállomás a szálloda mellett, a távolsági autóbuszjáratok megállója pedig közvetlenül az épület előtt volt. „A szálló magas, tágas, díszes, kovácsoltvas kapujánál állandó jövés-menés volt. A szálloda egyensapkás portása mindig ott járkált. A bejárati ajtó után következtek a kávéház nagy, fényes kirakatai, melyek mögött a kis asztaloknál majdnem mindig ültek idősebb úriemberek, kereskedők. Télen csak a bentieket lehetett látni, de nyáron a járdán is volt fehér vasrácsos kerítéssel elrekesztett terasz, ahol szintén tereferélő öregurak ültek. Ennek a kerítésnek a tetején deszkákból készített ládákban muskátli meg petúnia virágzott, s a nyári estéken illatozott.” – írta id. Vojtkó István. A közönség megnyerésére művészesteket is rendeztek. Az épület ma az úgynevezett Egészségház, benne orvosi rendelők működnek.
