Virtuális 8. - Törvényszék
Új sorozatunkban a Balassagyarmat régi képeslapokon c. album tematikáján haladunk végig azzal a különbséggel, hogy az egyes állomásainkon nemcsak a kötetben szereplő szöveget és képeket közöljük, hanem lehetőleg minél több, különböző korokból származó képanyagot is.
Ezúton köszönjük, ha valaki egyéb régi képanyagot ajánl fel a gyűjteménynek.
8. Törvényszék
A törvényszék 1911–1912-ben épült a Rákóczi fejedelem útja és a Bercsényi utca sarkán Hübner Jenő és Mészner Sebestyén díjnyertes terve alapján, Chrestel és Gaál brassói építőmesterek kivitelezésében. Korábban a Gabonyi-féle ház állt itt, melyben a múzeumtársulat gyűjteménye kapott helyet. A város 1905-ben a múzeum számára az Erzsébet-ligetben biztosított területet. 1909-ben a saroktelket átadták az Igazságügyminisztériumnak, hogy az 1908-ban kiírt pályázat tervei szerint felépülhessen az új igazságügyi palota, mivel az akkori „helyiségei olyan állapotban vannak, hogy azt már tovább tűrni nem lehet” – írta 1909-ben a Nógrádi és Honti Híradó. Amikor 1950-ben a megyeszékhely Salgótarjánba került, az igazságszolgáltatás megyei intézményei – a megyei törvényszék és ügyészség – Balassagyarmaton maradtak. Az épület főutcai szárnyában 1951 és 1989 között tanítóképző és középiskola működött. A főbejárat feletti tető mellvédjén Themis, a jogrend és Praetor, az igazságosság istennőjének szobra áll.
A törvényszék felépülése óta szinte semmit sem változott, a monumentális épülettömb közel száz éve díszíti az utca sarkát. A közeljövőben teljesen felújítják.