Lőrincz Gézáné könyvbemutatója
Csongrády Béla: Értékőrző helytörténet
Figyelemre méltó, sőt dicséretes, ha egy község – jelesül Karancslapujtő – oly módon is kíváncsi történetére, hogy sorozatban ad ki a múltját bemutató könyveket. E törekvést példázza a Lapujtői Krónika harmadik száma, amely Az iglói Szontagh és a mádi Papp-Szász nemesi családok élete és kora Lapujtőn címmel jelent meg. Még dicséretesebb, ha egy tanárnő, a salgótarjáni Táncsics közgazdagsági szakközépiskola volt igazgatóhelyettese nyugállományba vonulása után szabadideje, szellemi energiája jó részét helytörténeti kutatásokra áldozza, mint Lőrincz Gézáné teszi. Különösen – mint az általa írt kötet előszavában írja – a nevezetes nógrádiak, a 19. században élt nemesi családok élettörténete, sorsa érdekli.
Praznovszky Mihály Madách és kora a reformkorban című kötetében talált rá szülőfalujához, Lapujtőhöz kötődő Szontagh családra: a reformkori politikus, közhivatalnok Pál Madách Imre baráti köréhez tartozott, Ferenc – aki ügyvéd lett – Lapujtőn élt. Leánya Papp-Szász Lajosné szül. Szontagh Mária jegyzeteket hagyott hátra apja életrajzához. A kézirat másolata megőrződött Lapujtőn és most helyet kapott e kötetben is. Ezt követően Lőrincz Gézáné a Szontagh és a Papp-Szász családok történetét dolgozza fel bemutatván a Szontagh és a Mocsáry család rokoni kapcsolatait is. Mindez annál is érdekesebb, mert a szerző szisztematikus munkával tárja fel a községben híres épület, a Mocsáry-Szontagh-Papp-Szász kastély – amely ma óvoda – históriáját. Az utolsó tulajdonos 1944-ig Papp-Szász Tamás ügyvéd volt, akinek élettörténeti leágazásai még a karancsi kápolnához is kapcsolódnak. Fontos fejezete a könyvnek a Szontagh Ferenc főszolgabíró tiszteletére 2008-ban, a szabadságharc 160. évfordulóján kibontakozott kultusz történéseit rögzíti. Ez a rész bizonyító erejű fotókat is tartalmaz. Lőrincz Gézáné kötetét két Ady-idézet keretezi, dokumentum-melléklet és irodalomjegyzék zárja. Könyve immár, nélkülözhetetlen Karancslapujtő és – a sok utalás révén – a megye helytörténeti irodalmának.
Forrás: Nógrád Megyei Hírlap, 2013, február 16.